Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Arneth; Alfred: Aus meinem Leben. Ism. B. R. 791

791 ' TÖRTÉNETI IRODALOM. Alfred Ritter von Arneth, Aus meinem Leben. Két kötet. Stuttgart. 1893. Cotta. I. 1 -282. II. 1 — 268. Arneth, a bécsi archívum igazgatója, az osztrák történetírók nestora. e két kötetben a saját emlékezéseit irja meg. Egy tudós és hivatalnok élete tárul itt elénk, ki szerencsés ifjúság után a saját érdeméből, de kedvező külső körülmények között folyton előrehaladt kitűzött czélja felé. Lágyan ringatták az élet hullámai, a förgeteg kitért előle s soha zátonyba nem ütközött. Az ilyen boldog élet képe mindenkor vonzó látvány ; s tiszteletünket is fölkelti, ha annyi szellemi elevenség s komoly munka rejlik mögötte, mint az Arnethé mögött. Emlékezéseinek e személyes érdeken kivül különben culturtörténeti érdeke is van annyiban, hogy Arneth emlékezéseiből — gyakori érintkezései folytán — az ausztriai hivatalos és születési aristokratiát igen szeretetreméltó oldaláról tanuljuk megösmerni. Arneth egy igazi »Wiener Kind«, ki anyja révén a Burgszinházzal függ össze s ki e mellett boldog, hogy már dédanyjától kezdve számtalanszor mosolygott családjára a fejedelmi ház kegye. Dicséretére válik, hogy a mellett politikai függetlenségét mindenkor meg tudta védeni s méltó büszkeséggel tekinthet politikai pályájára : mind szereplésére 1848-ban a frankfurti birodalmi parlamentben, mind később az osztrák tartománygyűlésen s az »Urak házában«. E dolgok azonban messze esnek e lapok olvasóitól, azért csak azon körülményekről emlékezünk, melyek Arneth történetírói szereplésével vannak inkább kapcsolatban. Lehetetlen azonban az emlékiratok kedvelőit nem figyelmeztetnünk azon fejezetekre, melyekben Arneth családjáról beszél. Anyja, nagyanyja s anyai nagyatyja hires tagjai voltak a Burgszinháznak. Igen kedves bőbeszédűséggel s épen nem untató körülményességgel festi Arneth az apák s dédapák életét s az 1848. előtti Bécs irodalmi s művészi viszonyai minden fáradság nélkül megelevenülnek képzelmünkben. Családi emlékei Mária Terézia koráig hatnak vissza. Dédanyja akkor az udvari színház tagja volt. Egy délután a császárné véletlenül a luxemburgi kastély kertjében találja őt. a mint vissza akar vonulni, hogy az esti előadásra átöltözzék. Egy csapat gyermek volt körüle s észre lehetett venni, hogy egy ujabb világpolgár már útban van. »Hányadszor?« — kérdi kegyes hangon a császárné. »Tizenkettedszer, felség, ha meg nem sérteném« — volt az alázatos felelet. »No, mert olyan derék asszony« — szólt a császárné — »házi pénztáramból jövőre még kétszáz forintja jár.« Csinos kis rokokó történet ; az Arnethek különben a legkésőbb utódig nem egyszer részesülnek a fejedelmi család előzékeny figyelmében s irónk a kegynek e nyilvánulásait. mindannyiszor hálásan följegyzi. SZÁZADOK. 1893. IX. FOZKT. 52