Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Zsilinszky Mihály: A magyar országgyűlések vallási tárgyalásai a reformatiótól kezdve. Ism. Acsády Ignácz 777

780 ' TÖRTÉNETI IRODALOM. ország rendei még 1523-ban meghozták az első és fölötte szigorú törvényt a lutheránusok, pártfogóik és hiveik ellen, kikre kimondották a fej- és a jószágvesztést. Csakhamar királyi rendelet szólította fel az ország összes törvényhatóságait, kutassák ki, foglalják le s nyilvánosan égessék el Luthernek nálunk is nagyban terjesztett munkáit, azok olvasóit és terjesztőit pedig jószágvesztéssel büntessék. Mindez nem volt elég. Valószínűleg még 1524-ben hozták a »lutherani comburantur« jelszó alatt hírhedtté vált, de csak az 1525-ki törvényczikkek közt szereplő törvényt, mely elrendeli az összes lutheránusok kiirtását s jogot ad nemcsak az egyháziaknak, hanem a világiaknak is. hogy az illetőket elfogják és megégessék. E szigorú törvények nem maradtak a papíron. Maga a pápai követ, báró Burgio említi két német könyvárus elégetését, kik nálunk Luther könyveit árulván, elfogattak s máglyára vettettek, kétségkívül könyveikkel együtt. E törvények példátlan szigora s az a borzasztó elkeseredés, mely bennök az új tan és terjesztői ellen nyilvánul, egyik rendkívül érdekes jelensége a mohácsi vész felé haladó Magyarországnak. Mi okozta a szörnyű gyűlöletet, mely e törvényekben nyilvánul? Es mi bírhatta meghozatalukra azt a nemzedéket, mely csakhamar valóságos lelkesedéssel segítette győzelemre a hitújítás tanait? Sajátságos lélektani rejtélylyel állunk itt szemben, melynek megfejtése méltó feladata lenne a történetírásnak. Mert az a megfejtés, melyet e kérdésre eddig kaptunk, nem lehet kielégítő s nem hatol mélyére a dolognak. Történetíróink s velők Zsilinszky ugyanis abból az elkeseredésből magyarázzák e törvények hozatalát, melyet a magyar társadalom II. Lajos király udvarának német tagjai ellen táplált. Ezeket, kik különben is Luther felé hajlottak, kívánták sújtani, mikor a lutheránusokat sújtották, csakhogy a német birodalom iránti tekintetből nem akarták kimondani a törvényben, hogy a németeket kell kiirtani ; a lutheránus szót használták tehát, de tulajdonképen a király német tanácsosait gondolták. Mindebből kétségkivülinek csak az mondható, hogy nagy volt az akkori uralkodó társadalomban a gyűlölet a németek iránt. E gyűlölet azonban egész leplezetlenül kifejezést nyert; az országgyűlések nem titkolóztak, hanem világosan megmondották, ki ellen irányul haragjok. Irányult az a király német tanácsosai ellen is ; világosan megmondták ezt az ismételt és a legkomolyabb fenyegetésekkel kisért felszólalások, melyeket e németek eltávolítása iránt II. Lajoshoz intéztek. Megjelölték az illetőket, s hogy a külföld iránti diplomácziai tekintetek, különösen a német birodalom iránti figyelem legkevésbbé sem feszélyezte őket. az kitűnik abból, hogy a német császár hivatalos