Századok – 1893
Könyvismertetések és bírálatok - Röhricht; Reinhold: Studien zur Geschichte des fünften Kreuzzuges. Ism. M–a S–r. 67
71 TÖRTÉNETI IRODALOM. király a kirohanó őrségből egy emirt le is vágott, de a falakra felhágni nem birván, ismét visszavonultak a hegyaljára. Itt haditanácsot tartottak s midőn a tripolisi gróf vagy gyávaságból, vagy mivel ostromszerekben hijányt szenvedtek, az ostrom abbahagyását tanácsolta, mindnyájan beléegyeztek. Mindazáltal a keresztesek deczember 5-én ostromlétrákkal új rohamot kisértettek meg, de midőn az őrség naphta nyila egy ostromlétrát felgyújtott s a rajta állók a romok alatt összezuzódtak, az egész hadsereg ismét visszavonult. A keresztesek közül különösen a templomosok és a János lovagok veszítettek sok embert, míg az őrség aránylag kevés veszteséget szenvedett. Az ostromlottak, mint egy arab forrás értesít, megesküdtek, hogy inkább meghalnak, mintsem megadják magokat oly ellenségnek, mely mint Oroszlánszívű Rikhárd példája 1191-ben Accon feladásánál mutatta, a szerződést megtartani s a foglyokat kímélni nem szokta. A vállalat tehát meghiusult s deczember 7-én a keresztesek ismét Acconba érkeztek. Elvonulások után Al-Muazzam azonnal megjelent a Thabor hegyen, a vitéz őrséget megjutalmazta s az erősséget lerontatta. Még szerencsétlenebb kimenetele volt a harmadik hadjáratnak, melyet a keresztesek a patriarka és a püspökök nélkül Sidontól délkeletre a Leontes mellett fekvő Beaufort vagy Schakíf Arnûn nevű rablófészek ellen intéztek. A sidoni gróf minden intése daczára 500 ember előre indult, de ezek Charin mellett teljesen megverettek s futás közben egy áruló mozlim által félrevezettetve, mindnyájan elestek vagy fogságba kerültek, úgy hogy csak három ember menekült volna meg kö/.ülök. Ezeket a hátramaradt zarándokok felvették és visszavitték Acconba, de útközben ők is a hideg és a felhőszakadáshoz hasonló esők miatt nehéz veszteségeket szenvedtek. Endre király, ki a két utolsó hadjáratban nem is vett részt, . elkedvetlenedve a rosz eredmény miatt s mint Salonai Tamás értesít, méregtől is félve, hazatérni készült. Híjában volt minden kérés és fenyegetés, hí jában mondotta ki rá a patriarka az átkot, Endre a fiatal cyprusi király, Hugó és Boemond antiochiai fejedelem kíséretében előbb Tripolisba utazott, onnan pedig Kis-Ázsián és a Balkán félszigeten át hazatért Magyarországra. Sok ereklyét hozott a szentföldről haza, de nagyon kétséges, hogy ezek birtoka és a visszaemlékezés az eredménytelen keresztes hadjáratra elfelejtették volna vele a rengeteg adósságot, mit a hadjárat okozott és azt a nyomort, melyben visszajövet országát találta. M—A S-E.