Századok – 1893
Tárcza; állandó rovatok - Új könyvek - 641
TÁRCZA. r,4l programmja abban az örvendetes meglepetésben részesített, hogy a levéltár okleveleinek 1203 —1490 közti okleveleinek pontos és hü regestáit közli. Összesen 354 számból áll, s ha meggondoljuk, hogy azoknak legnagyobb része teljesen ismeretlen, elképzelhetjük, bogy történetünknek (különösen az erdélyrészi történetnek) milyen gazdag forrása nyilt meg e levéltárral. A bevezetésben felsorolja az eddigi törekvéseket a nagy becsű levéltárnak rendezésére vonatkozólag — melyek, bár önmagukban elég becsesek voltak, de még csak előmunkálat számba sem jöhetnek. Sokat vándorolt egy helyről a másikra, az 1857-iki nagy tűz alkalmával csak nehezen volt megmenthető : s ezek következtében a levéltár nagy rendetlenségbe jutott. A mult század 70-es éveiben már elhatározta a tanács hogy levéltára rendeztessék, hozzá is fogtak a munkához s 466 csomagot össze is állítottak, de költség hiány miatt többet nem tehettek. 1812-ben Bertleff fogott a munkához Pomarius 1'558-iki repertóriuma alapján — de ez csak a kezdetnél maradt. 1865-ben egy szorgalmas tanár fogott a rendezéshez, de pár év múlva meghalván, a munka annyiban maradt. 1887-ben az új vármegye-házába költözvén át, a levéltár rendezése elhatároztatott. Berger a roppant anyagot négy főcsoportra osztá : I. oklevelek 1699-ig II. Akták. III. Jegyzőkönyvek 1570 — 1854-ig. IV. Számadási könyvek 1511-en kezdve. Most serényen folyik a munka egy kitűnő szakember kezében s így biztos reményünk van, hogy a történetírókra nézve nem sokára egészen hozzáférhetővé lesz. ÚJ KÖNYVEK. FÜZETES VÁLLALATOK. — MÁRIÁSSY BÉT.A immár a XVIII-ik kötetet bocsátja ki terjedelmes müvéből »A Magyar Törvényhozás és Magyarország történelmé«böl 1876-tól 1886-ig, hét fejezetben tárgyalván e tiz évi időszakot s azaz alatt hozott fontosabb törvényeket méltatva. Mivel a könyv a jelen kor történelmének vau szentelve, bővebb méltatásába nem bocsátkozhatunk, csak megjegyezzük, hogy nagy szorgalommal egybeállított mü, melynek írójáról látszik, hogy nagy politikai ismerete és tanultsága van. — ERDDJHELYI MENYHÉRT tagtársunk »Péter és Bánk bán összeesküvése« czím alatt Újvidéken egy nagyobb történeti tanulmányt adott ki, melyet közelebbi füzetünkben fogunk ismertetni. A HAJBÜ-NÁNÁSI EVANG. REFORM. NÉPISKOLA TÖRTÉNETÉN dolgozik Bodnár Lajos gymn. tanár s az első füzetet, a Partikula történetét egy 85 lapra terjedő füzetben kiadta. A népiskola a XVII-ik század elején keletkezett, tehát egy időben a hajdúságnak ottani megtelepedésével. Mindent, a mit az iskolának szervezetéről, tanárairól feltalálhatott, azt e becses és figyelemre méltó munkában felhasználta, mely valóban értékes adalék a magyar tanügy történetéhez s melynek II. füzete az Elemi iskola, a III. a Népiskola történetét fogja előadni. 42*