Századok – 1893

Értekezések - PÓR ANTAL: A történeti jelenetek korhű reconstruálásáról - 2. 505

A TÖRTÉNETI JELENETEK KORHŰ RECONSTRUÁLÁSÁRÓL. 507 »magyar nyelven hatalmas lármát csapva«, nagyhangú riogatással, szilaj támadással vitézül rajtcsapott a cseh király seregén ; »akár a havat vagy a port« úgy szórta nyilait, mire a csehek megrémülvén hátat fordítottok és futásban kerestek menedéket. Nagy fáradságába került Lipa Henriknek, ezen cseh »Júdás Makkabéus«-nak, mint fővezérnek, futó seregét megállítania, »szóval, veréssel« visszaterelnie, nehogy a királyi zászló, melyet a csatamezőn néhány német védelmezett, a magyarok kezébe kerüljön, sat.

1) Érdekes függeléke a hadjáratnak a huszonöt leoninus vers, melyekben Péter apát a magyarok hadviselését leirja. Biztos tudomás és mások sokszoros elbeszélése után mondhatja, hogy a magyar nép nem használja a (németeknél) szokásos (vaslemezekből etc. készült) fegyverzetet. Hanem hadba vagy párbajra készülvén, bőrből készült szoros, testhez álló zekét (tunica) ölt, és gondoskodik, hogy kitartó, gyorslábú lóra tegyen szert. Ügyes ijász : nyila, midőn csak úgy repül a csatatéren, nem csekély sebeket ejt. Nyugodtan állva nem akar harczolni ; hanem vagy űz valakit, vagy maga fut meg, így kerüli a sváb szabályok szerinti kemény dulakodást. Ellenben a nyilvetésre fekteti a fősúlyt. Gyorsan feszíti íjját, melyből előre, hátra, minden oldalra biztosan löki nyilát. Ez - úgy tetszik — hihetetlenül hangzott az olvasóknak, amiért a koríró hozzáteszi : »higyétek el ezt nekem, Péternek«, mintha mondaná: »szavamra mondom« és folytatja : Nem ismernek kíméletet a magyarok ; aki nem akar meghalni, kerülje őket. A magyar népek szalonnával és hússal (?) kenik magokat, és rövid »mentéket« viselnek. Gerelyeik (iaculis) is vajmi kegyetlenek. Se szóval, sem írásban elmondani nem lehet, mennyit szenvedett Morvaország a magyarok hadától. Ments meg tőlök Krisztus, de mielőbb ! Leánykérő Károly király számára 1318-ban. Péter, a czistercziták kőnigsaali (Aulae Regiae) apátja krónikájában2

) az 1318. évhez ezeket irja: »Károly magyar király, Károly szicziliai király fia első felesége halálával gyermekek nélkül megözvegyülvén, elküldé Tamás és Simon magyar ispánokat (grófokat) István tolmácscsal és illő kísérettel János cseh királyhoz megkeresendő őt, adná neki feleségül nővérei egyikét. János cseh király e követséget barátságosan fogadván, nővéreit, kik közül az idősbet Máriának, ') Loserth, Die Kőnigsaaler Geschichtsquellen, 363. lap. Loserth, Die Kőnigsaaler Geschichtsquellen, 399. lap.