Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Mika Sándor: Visszapillantás történeti irodalmunkra 1892-ben - I. közl. 429

441 TÖRTÉNETI IRODALOM. szöveget még érthetetlenebbé tették s Szerémi emlékiratának új kiadását valóban kívánatossá teszik. A mi Szeréminek, mint történetírónak, méltatását illeti, lényegében Szádeczky is ugyanazon eredményekre jut, mint Erdélyi, habár nézetét az emlékirat értékére nézve nem is fejezi ki oly határozottan és szabatosan, mint azt Erdélyi tette. Egy pár dologban azonban Erdélyi és Szádeczky nem értenek egyet. Míg Erdélyi a Szerémi emlékiratának végén álló kesergő levelet Lajos király haláláról a mondott király egyik udvari káplánjának : Tatai Miklósnak tulajdonítja és azt véli, hogy Szerémi az említett kesergő levelet nem is ismerte ; addig Szádeczky éppen a kéziratból bebizonyítja, hogy Szerémi a kesergő levelet igen is jól ismerte s épen ő maga írta le. Innen van aztán, hogy míg Erdélyi a Szerémi emlékiratában és a kesergő levélben foglalt elbeszélést, hogy miként ölte meg Zápolyai György a mohácsi ütközet után Székcsőn a szerencsétlen II. Lajost, mint két különböző forrásból származott hírt, maga is valószínűtlennek tartja, feltétlenül el vetni nem meri, addig Szádeczky ez elbeszélést, mint Szeréminél igen gyakran előforduló regényes mendemondát, határozottan visszautasítja. Azt hiszszük, Szádeczkynek teljesen igaza van, mindazáltal kívánatos volna már egyszer a mohácsi vészre vonatkozó forrásokat, beleértve természetesen a török tudósításokat is, beható kritikai vizsgálat alá venni s ilymódon a csatának és az azzal egybekötött eseményeknek lehetőleg hű képét adva, történetírásunkból az ilyen Szerémi-féle időközönként felmerülő mondákat véglegesen kiküszöbölni. Az újabbkori nagy ütközetekről szóló német dissertatiók e tekintetben tanulságos példákúl szolgálhatnak. V. A XYI. és XVII. századra, a török korszakra vonatkozó történelmi irodalmunk sokkal gazdagabb, mint bármelyik megelőző vagy követő korszaké s nem igen múlik el év, mely ismereteinket e korról egy-egy ujabb adattal nem gazdagítaná. Történeíróink legnagyobb része e korral foglalkozik, mit megmagyaráz részben azon körülmény, hogy történelmünk forrásai e korban már sokkal bővebben fakadnak fel és könnyebben is hozzáférhetők, másrészről hazánk töténelme éppen a XVII. században a kiváló, a történész figyelmét felhívó és érdeklődését lebilincselő férfiak egész sorával dicsekszik. A XVII. század egyetemes történelmét betöltő vallási és politikai küzdelmek nagy hullámokat vertek nálunk is épúgy, mint Európa legtöbb államában s növelte hazánkban e hullámok erejét a vihar, mely ha e században vesztett is hevességéből, teljesen még le nem csendesedett. E zivataros, nehéz idők edzett férfiakat neveltek, kiváló jellemeket a