Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Szerémi: Emlékek Barsvármegye hajdanából. Ism. Komáromy András 241

242 TÖRTÉN ETI IROD A LOM. Bizony ma már, a ki nem tudná, talán el se hinné, hogy a levél 1581-ben kelt s irója katona s plane az országrész főkapitánya volt. Tökéletesen egyet értünk az érdemes kiadóval, a ki megjegyzi, hogy ez a humánus, mérsékelt szelid hangú rendelet >>mr'g a XIX-ik században is mintául szolgálhatna«. Mert ugyan mi akadályozta volna Forgách Simont abban, hogy kortársainak a német generálisok és török basáknak szokott stylusát ne használja ? hanemha jó magyarsága s az a talán még fontosabb körülmény, hogy nem afféle hadakozó tanácsbeli papiros generalisde igazi hős volt, a ki kardjával sohasem hetvenkedett. Bezzeg 32 esztendő múlva egy másik Forgách, Ferencz •esztergomi érsek nem ily hangon szól már a megyéhez, mikor Lipthay Imre alispán fizetni nem akaró jobbágyait megbírságolja, fenyegetvén a kötelességét teljesítő tisztviselőt, hogy lerázza őt a nyakáról, »várok oly időt — úgymond — hogy bizony megsiratja kgd ezt, az mit. én rajtam, cselekszik.« Mikor pedig a rendek védelmére kelvén méltatlanul bántalmazott alispánjuknak, kijelentik, hogy ez a törvény értelmében s egyenesen az ők meghagyásából járt el, különben készek az ügyet a Lőcsére hirdetett országgyűlés elébe vinni : Forgách érsek nagy vehementiával támad a vármegyére, hogy azt ne merészelje, nincs rá szükség, hogy ott nyelvén és száján hordozza őt valaki. Ismétli, hogy sem ő, sem elődjei az érsekségben katona tartásra sohase fizettek, egyébiránt ha a vármegye továbbra is zaklatja őt: »Jus naturae dictât, hogy vim vi repellere licet«. Meglehet, hogy a fennforgó ügyben neki volt igaza, de azért e szavak még se illenek egy papi fejedelem szájába, s Magyarország prímásának nem lett volna szabad az ököl-jog uralmát nyilván hirdetni. A XVII-ik század folyamán hazánkban végbement nagy történelmi események Barsvármegyét sem hagyták érintetlenül s attól kezdve, hogy Rhédey Ferencz Bocskay István fejedelem hűségére térítette a rendeket, egész Buda visszafoglalásáig sohasem volt nyugodalma. Bocskay támadását ugyan, mely hatalmas nyári zivatarként vonult el az ország felett, megtisztítván rövid időre a levegőt, legfeljebb Zmesskal Jaroszló alispán keserülhette meg, a kit azzal fenyegetett Ilyésházy, hogy 500 hajdút küld jószágára, ha a vármegyét meg nem rójja és a 3000 frt adó restantiát be nem szolgáltatja a fejedelemnek, biztosítván a jó urat afelől, hogy a hajdúk irgalmatlanul »megeszik« őt ; de a nehéz napok tulajdonképen csak ezután következtek. 1610-ben Thurzó György nádor hirdetett »personalis insurreetiót« az Istentelen hüttről szakadt Nagy András hajdúi ellen, a kik Báthory Gáborhoz pártolván, a gyűlölt Forgách Zsigmond seregét csakhamar tönkre verték, s még alig siratta el a vármegye a szeren-