Századok – 1893

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A rómaiak aranybányászata Dáciában - I. közl. 227

A RÓMAIAK ARANYBÁNYÁSZATA DACIÁBAN. 229 •öltözött jazygok, a burok, sarmaták, germánok, sue vek ; követek mentek Parthiába Pacoros királyhoz őt is bevonandó a háborúba, melyről mindenki érezte, sejtette, hogy rémületes lesz, hogy az egyik fél pusztulásával fog végződni. Decebalt szomorú sejtelmek bánthatták, ha számot vetve erejével, fontolóra vevé az esélyeket. Azt nagyon jól tudhatá, hogy Traján katona szivvel, lélekkel, ki nem fog addig megnyugodni, míg bosszút nem vett a birodalmat ért szégyenért. S azért nem támadott, megvárta míg a sasok megjelennek országában. Traján 101-ben Kr. u. indítá meg körülbelül 80.000 főre menő seregét. Decebal látva a túlnyomó erőt, békét kért, de a •császár oly feltételeket szabott, melyek egyértéküek valának a teljes megalázkodással, ettől pedig a király büszke lelke sokkal inkább visszariadt mint a haláltól, melynek már százszor szemébe nézett hosszú, dicsőségteljes katonai pályáján. Megkezdődött -tehát a harcz irtózatos elkeseredéssel, kegyelmet nem ismerő barbarismussal. Az ismeretlen fekvésű Tapai-nál (Karánsebes ?) Traján és Decebal személyes vezérlete alatt vívatott az első nagyobb ütközet, melyben az ellenfelek haderejének színe-java mérkőzött egymással. A dákok királyuk példája által lelkesítve, hősies kitartással, halálmegvetéssel küzdének; de hiába, Rómának sziklaszilárd légiói és a legnagyobb császár geniálitása előtt nem tudtak megállani, s a véres nap teljes verességgel végződött. A halottak, sebesültek száma végtelen vala, s a császár még -saját ruhatárát is átengedte az ápoló orvosoknak. E pyrrhosi győzelem megbénítá egy pillanatra magát Trajánt is, s néhány napi pihenőt tartva kicsinyke szentélyt alapított az elesettek •emlékére, elrendelve, hogy abban minden évben áldozatot mutassanak be a hősi halállal kimúltak szellemeinek. Leróván a kegyelet adóját, újra megindítá seregeit, s néhány hét múlva bevonult Decebal fővárosába a »királyi Sarmizegetusába«. Decebal belátván a háború folytatásának lehetetlenségét, békét ajánlott, — s a császár megadta azt. Dacia ezzel elismerő Róma fönhatóságát, — a fővárosba légionárius őrség telepíttetett, a várakat lerombolták vagy császári katonák szállották meg, és a pár évvel előbb még rettegett király, kénytelen volt ugyanazon hűbériséget venni magára, melynek súlya alatt már •egy évszázad óta nyögtek a szerencsétlen Judaea királyai. A Decebal és Domitián között kötött béke tarthatatlanságának oka Róma világuralmi helyzetében rejlett, a Traján által ratificalté pedig a királynak féket nem ismerő szabadság- és függetlenségi vágyában. A császár tehát nem ismerte vagy félreismerte ellenfelének jellemét, ha hitte, hogy egy hadjárat árán békét tud teremteni keleten. Nagyon megcsalódott, mert alig