Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - Felhivás a M. T. T. tagjaihoz. 884

77 nak megírására vállalkoztak. Paur Iván tagtársunk bemutatta I. Lajos király által Aachenban Szűz Mária tiszteletére emelt oltárkép másolatát, melyet Somogyi János ismert érmészünk közölt vele. Ez alkalommal felolvasásainkat következő rendben tar­tottuk meg : Ráth Károly Keszivár történetéről, Hencz Antal a rába-szentmibályi régi templomról, Véghely Dezső Batthyányi Boldizsárról értekeztek. Én pedig a Fertő tavában elsülyedtnek állított falvakról tartottam felolvasást. Franki (Fraknói) Vilmos a monographiák megírásáról egy ujabb programmot készítvén, szíves volt azt velünk közölni ; s kívüle még Szontagh Dániel, P. Szathmáry Károly, Csukási Károly, ifj. Kubinyi Ferencz küldöttek történeti értekezése­ket, melyeket Ráth Károly a Győri Tört. Rég. füzetekben kö­zölt volt. Felolvastatott Pesty Frigyes levele, melyben tudomá­sunkra hozta, hogy egy magyar történeti lapot szándékozik kiadni, s felszólított bennünket, hogy ebben munkáinkkal támo­gassuk. Végre a mihez oly igazi benső kedvvel fogtunk, Ráth Károly a H. Okmánytár I. kötetének 11. kinyomatott ívét mutatta be.1) Hatod ízben 1865. ápr. 17-én Komárom megyében talál­koztunk. Thaly Kálmán utján értesültünk, hogy a Veszprém vármegyei Ajkay régi család levéltára Csépen őriztetik ; azt anyai ágon a már kihalt Sándor család örökölte s a levéltár jelenleg a Sándoroktól anyai ágon származott Thaly család birtokában van. Thaly volt szíves kieszközölni, hogy Kis Dénes és Elek által a többi birtokos urak nevében is Csépre meghivat­tunk. Örömmel fogadtuk a meghívást, megérkezésünkkor össze­jövetelünk díszére szolgált, hogy a szomszédságból Ghyczy Kálmán és Sárközy József urak is köztünk megjelentek, s hogy kérésünkre Ghyczy Kálmán gyűléseinken az elnökséget elvállalni szíveskedett. Csépen négy napi tartózkodásunk alatt délelőtt több oklevelet másoltunk az Ajkay család gazdag levéltárából, ') E gyűlés bővebb leírását, 1. Pesti Napló 1865. márcz. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents