Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - Felhivás a M. T. T. tagjaihoz. 884

60 nekünk. Lobry, Droitecourt, Vachette, Romon atyák — egymást fölváltva, rendesen ketten-ketten — ott térdepeltek vagy guggolának a sírgödörben, melynek nyúgati szélén lámpák állottak ; én pedig a másik két szerzetessel az oltár felőli oldalon álltam, lehajolva. A térdeplők minden darab testrészei, vagy tárgyat átvévén a munkástól, nekem nyújtottak át; a ki azokat Lobry supérieurrel az egyik frátertől odatartott lámpa fényénél gondosan megvizsgálva, meghatároztam, s egyenként az oltárasztalra raktam. Mikor pedig a munkás földet adott ki a koporsóbúi: ezt a két térdeplő szerzetes és én széjjelteregetvén, újjainkkal átkaparásztuk, s a csontocskákat, hamvmaradványokat pontosan kiválogattuk ; miuden rögöcskét szétmorzsolgattunk újjhegyeinkkel, s így találánk meg több apró tárgyat, pl. az olvasónak néhány szemét, ezüstkapcsocskákat, stb. Azon részeiből a koporsónak, a melyekben a vállak, karok, mell és derék nyúgodtak : vegyest a már leírt pompás szemfedőlepel kisebb-nagyobb foszlányaival, fejedelmi bíboröltözeinek elég épen megmaradott sok és igen nagy darabjai kerűlének elő, — még ma is élénken csillogó, remek szövésű széles és keskenyebb aranypaszomántokkal s aranyozott lapos ezüstszegélyzettel, melyből nagyon hosszú darabok vannak. Sőt akadt egy magyaros formájú arany-ezüst kapcsoló-zsinór is, — melyet elhoztam. Mindazonáltal a ruhadarabok szabásából, gombjaiból s díszítéséből meggyőződtem, hogy a fejedelem — a ki 1712. végén, Danczkában vetette volt le a magyar öltönyt, — nem magyar ruhában: hanem XV. Lajos korabeli igen fényes franczia öltözetben tétetett koporsóba. E camisolnak kelméje a legfinomabb piros bársony, mely még most is gyönyörű bíborszínű, selyempuha, fénylő és sima, — úgy szólván tiszta ép ; pedig, legalább 50 év óta már, a föld között (igaz, hogy száraz föld között) feküdt. Bélése ezen díszkabátnak, valamint a tértlen kissé alúl, a lábikrák feléig érő szintén piros selyemnadrágnak, fehér selyem vala, a mely ma már (ép úgy, mint a szemfedő), a régiségtől sárgás-barna színűvé változott. Franczia öltözetben temettetvén el : magyar kardot, fejedelmi buzogányt és kalpagot, sarkantyúkat hasztalan reméltünk volna a koporsóban találni ; legföljebb finom, franczia mívű