Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - Felhivás a M. T. T. tagjaihoz. 884

48 Koponyáját kiemelvén, a kezeimbe adták, s vizsgáltuk. Sárgásbarna, sírpenész-lepett, igen nyirkos volt, s fölfordítva, nagyon kellemetlen, rothadt szag áradott szét üregéből. Bonetti érsek rosszul kezdé érezni magát, a templom távolabbi részébe húzódott, — majd csendesen végkép eltávozók. Praknóinak gyöngéd idegzetére szintén rendkívül izgatólag hatott ezen földúlt, égett sír és nyirkos koponya szemlélése ; elhaloványúlt, szédelgett. — mindazonáltal iparkodott erőt venni magán, s még egy darabig folytatá velünk a vizsgálatot, — csak azután vonúlt a távolabb eső padokba. Én is kezdém magamat nem épen kellemesen érezni, kezeimben ezen halálfővel, — de elnyomtam, leküzdöttem a gyöngeséget ; úgy, hogy senki észre nem vevé rajtam a pillanatnyi változást, s a supérieurrel és áldozárokkal szorgalmasan tanúlmányozám a koponyát. Ez meglehetős öblös lévén, én férfi-fejnek tartottam : azonban Lobry s a lazaristák határozottan női koponyának mondották. Ok bizonyára jártasabb craneologusok nálam, s Eraknói is hozzájuk csatlakozott véleményével. Ha tehát női fej : akkor, — az égett sírt tekintve, — könnyen tisztába jöhettem e szegény, koporsó nélküli halott kilétével, — a ki egykor Magyarország egyik legünnepeltebb szépsége, egyik legelőkelőbb úrnője: székesi gróf Bercsényi Miklósné, szül. gr. Csáky Krisztina volt. Yanitatum vanitas !... A rendház levéltárában lelt jezsuita-följegyzésből tudtuk ugyanis már, hogy a nevezett úrnő, egy gyönyörű felirattal ékes márvány-sírlap alatt, a templom chórusát a Xavéri Szent-Eerencz hajdani kápolnájától elválasztó árkád alatt pihent. Azonban ezt a kápolnát az 1730-iki tűzvész megemésztvén, az égő boltozat lezuhant, s az izzó zsarátnoktömeg a grófnő szép márványsírkövét mésztartalmánál fogva megolvasztá, — anynyira, hogy maga a sír, a koporsó is megégett, elszenesedett. A holttest maradványait azután a jezsuita-atyák (kiknek e temploma számára a néhai grófnő férje 7000 piaszternyi gazdag alapítványt tőn), kegyeletből átszállították a Rákóczicsalád temetőhelyét képező déli hajó szentélyébe, s itt, az oltár előtt balról — a Zrínyi Hona koporsójával átellenben — helyezték nyúgalomra; mindazáltal, a mint most láttuk, elég gondtalanúl, újabb koporsóba-tétel nélkül, csak úgy a földbe, körüle felállított kőlapok közé fektetve, melyek minthogy égés