Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - Felhivás a M. T. T. tagjaihoz. 884

32 Des Alleurs és Villeneuve családok francziaországi levéltáraiban lappanghat talán valami Rákóczira vonatkozó irat még. Enynyire azonban már nem volt módom kutatásokba bocsátkozni. — a Ludolf-féle mythosz keletkezésének földerítése után egyébként sem mutatkozván immár ennek speciális szüksége. Miután 1878-ban magam is képviselővé választattam, — hogy Rákóczi hamvai hazaszállításának rég szendergő ügye végkép el ne aludjék : egy alkalommal parlamenti fölszólalással emlékeztettem Tisza Kálmán akkori ministerelnök urat a ház 1873-iki határozatára, s kérdést intéztem hozzá az oly hosszan húzódó ügy mibenlétéről. Válaszában említé, hogy a háznak ilynemű határozatára, igenis, emlékszik, kész is azon értelemben eljárni ; de nem tudhatván, hogy ez az ügy mostan előkerül : pár napi időt kért, hogy magát informáltassa. Bizonyára a Szlávy idejebeli actákat, Ludolf gróf válasziratát keresték ki neki a ministerelnökség irattárából; mert azután válaszolva, kijelenté: az ügy nincsen abban a stádiumban, hogy a hamvaknak hazaszállítása iránt intézkedni lehetne, mivel még az is kérdés : egyáltalában megvannak-e azok ? Mindenekelőtt ezt kell constatálni. Meggyőződtem, hogy lia ezt én nem constatálom: nem constatálja senki. Eltökélém tehát magamban erősen, hogy a mit kormányelnökség s nagykövetség a rendelkezésökre álló hatalmas módokkal nem tudnak vagy nem akarnak elérni : megvalósítom én, a magánember, az egyszerű képviselő, a hatalmamban álló egyetlen eszközzel : a Rákóczi-kor iránti lelkesedés akaraterejével. Azonban tudtam, hogy sikerre másként nem juthatok, mint személyesen, közvetlenül a hely színén. Ez és Rodostó meglátogatása lőn tehát főczéljává régóta kitűzött törökországi útamnak, melyet sok akadály után elvégre 1888. őszszel és folytatólag 1889-ben foganatosíthattam. 1888-iki utazásom tudományos sikereiről »Rodostó e's a bujdosók sírjai« czímű munkámban tüzetesen beszámoltam. Azokat tehát nem ismétlem. Rákóczi fejedelem hamvaira nézve — miután az 1839-ben véletlenül történt sírfelnyitás történetéből megtudtam, hogy a keresett drága hamvak a galatai Saint-Benoít-egyház sírboltjában megvannak, vagy legalább ak-