Századok – 1892
IV. Hivatalos értesítő - A M. T. Társ. 1892. szept. 5-ki rk. jegyzőkönyve. 617
619 hivatalos értesítő. Mind a háromrendbeli jelente's köszönettel tudomásul vétetvén, irattárba tétetik. 87. Jegyző bejelentvén a függőben levő tárgyakat, a f. évi jun. 2-án tartott ülés alkalmával 76 jk. pont alatt 200 frt befizetett alapítvány elhelyezése iránt hozott határozatra nézve felkéretik az elnökség, bogy az idézett határozat végrehajtásáról a legközelebbi ülésen jelentést tenni szíveskedjék. Ezzel a folyó ügyek elintéztetvén, rövid szünet után — 88. dr. Borovszky Samu vál. tag felolvassa : Német eredetű helyneveinkről szóló értekezését, tanulságos példáit hozva fel a tárgyára vonatkozólag gyűjtött adatokból a helynevek sajátos átalakulásának és képződésének. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. Kelt mint fent. A Századok folyó évi május-havi füzetéhez mellékelt Emlékkönyv 129-ik lapján Harmath Károly pozsonyi fő-gymnasiutni tanár úr neve tévedésből nincs kitüntetve társulatunk legrégibb tagjai sorában ; mire nézve megigazításúl constatáljuk, hogy Harmath Károly úr (előbb Hammerschmidt) 1867 óta rendes tagja társulatunknak. Jakab Elek s. k. elnök. Jegyzetté Nagy Gyula s. k. jegyző. Hitelesítjük: Ováry Lipót s. k., Borovszky Samu s. k. igazítás. /