Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - B.: Hausrath; Adolf: Arnold von Brescia. 336

történeti irodalom. 339 egyikük, Berengar, szent Bernátot élesen megtámadja, »Mindenünnen összetoborzott püspökökkel — irja Apologeticusában — Abälard Pétert a sens-i zsinaton eretneknek nyilváníttattad. Mint valami útonálló titokban megrohantad, a, mikor ő nyugodtan Krisztus útján haladt. A nép előtt azt prédikáltad, hogy imádkozzék érette, te pedig az alatt titokban már arra gondoltál, hogyan űzhessed ki a keresztyén világból Ebéd után Abälard könyvét az ülésbe hozták s egy hangos torkút megbíztak, hogy olvasson belőle részleteket. Gyűlöletében Abälard ellen, s a szőlő nedvétől hevülten, még hangosabban ordított, mint akarták. Kis idő múlva látni lehetett, mint kezdenek nyugtalankodni a püspökök ; egymásra vetették lábaikat, nevettek, tréfálkoztak. Látható volt, hogy nem Krisztusnak, hanem Bacchusnak áldoztak. Azalatt felkapták a serleget, dicsérték a bort s öntözték torkukat .... Mikor aztán Abälard irataiból valami magasztosabb, istenibb szó túlhatott a lármán, kelletlenkedtek, fogukat csikorgatták Abälard ellen, a vakondokok a philosophus ellen : »Hát még tovább éljen ilyen szörnyeteg ?« így ítéltek a vakok a világosság szaváról, részegek kárhoztatták a józant. Kutyák harapják a szentet s disznók törik a gyöngyöt .... A püspökök annyi bort ittak viz nélkül, hogy gőze agyukba szállt s elaludtak. A felolvasó azalatt tovább olvas, hallgatói pedig horkolnak. Az egyik könyökére hajol, a másik párnájára támaszkodik, a harmadik fejét térdéig horgasztja s alszik. Mikor a felolvasó Abälard iratában egy tüskés helyhez ér, a püspökök süket fülébe kiáltott: »hát nem kárhoztatjátok?« Az utolsó szótagnál fölébredve, némelyek álmos hangon, csüggedt fővel felelnek : »damnamus«. Mások, akkor ocsúdva fel, már csak annyit mondanak »namus« (úszunk). Persze, hogy úsztok, de úszástok elmerülés. A mit e törvénytudók ezután tettek, az meg van irva a szentírásban: »A főpapok s fariseusok pedig tanácsot tartottak. Egyikük pedig, Bernát apát, a zsinat főpapja jósolt, mondván : Jobb, hogy egy ember meghaljon, minthogy az egész nép elveszszen.« A fiatal Berengár e szavaiban kétségtelen sok a túlzás. De e sorok minden fejtegetésnél világosabban mutatják azt a szellemet, mely Abälard és Arnold tanítványaiban a tudatlan s duskálkodó püspökök ellen uralkodott, kiket szent Bernát czéljaira eszközül használt. Szent Bernát különben most Arnold ellen fordult s utolsó lehelletéig üldözi őt. Hausrath szellemesen, néhány szóval így jellemzi Bernátot : »Egy román stílusú szent bevégzett mintaképe. Alapjában humánus, lágy természet, kiben azonban ótestamentumi, tekintetet nem ismerő buzgalom él. Galamb és kigyó