Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - Titkári jelentés. 271

271 hivatalos értesítő. és munka iránti érdeklődésnek, hanem egyszersmind azon rokonszenvnek is kifejezése, melylyel ő fenségeik hazánk nyelve és irodalma iránt viseltetnek. A folyó év társulatunk negyedszázados fennállásának évfordulója. És bár nézetem szerint az évfordulók ünneplése a mai időkben némelykor a helyes kereten túl érvényesül, azt hiszem, hogy a Történelmi Társulat fennállása évfordulójának ünneplése igazolva van azon eredmények által, melyekre mindazok, kik működésében főleg a történetirodalom terén részt vettek, büszkén tekinthetnek vissza. De hogy ezen ünnepélyt kellő módon megtarthassuk, és határidejének megállapítását a társaság működésének valódi kezdetéhez kapcsolhassuk, bátor vagyok a tisztelt közgyűlés előtt azon indítványomat felhozni, hogy társaságunk valódi alakúlása az 1867-ik év május tizenötödikére esvén, ezen ünnepélyt szintén május hónapjára tartsuk fel, határnapjának megállapításával és az előkészületek megtételével pedig a választmányt bízzuk meg. És most a közgyűlést megnyitottnak jelentem ki. Titkári jelentés. (Melléklet az 1892. febr. 18-án tartott r. közgyűlés jegyzökönyvéhez.) Tisztelt közgyűlés ! Egy eredményekben gazdag és veszteségek által sújtott év zárszámadását kötelességem Önök elé terjeszteni: hadd szóljanak a számok és Ítéljenek Önök. Küszöbén a nagy feladatnak, hogy a Millenium megünneplésében a magyar történetírás is bemutathassa Magyarország történetének forrásait úgy előkészítve, hogy azok alapján hazánk története megírható legyen, — vájjon megtette-e Társulatunk mind azt, mi erejétől és szűkre mért eszközeitől tőle várható volt? s vájjon, ha törekvései jó úton haladtak, meríthetett-e erőt a haza támogatásától, hogy feladatát előkészíthesse ? JSa a számokat meg fogom szólaltatni, megelégedéssel fognak Önök értesülni arról, a mit Társulatunk elért, de ha mérlegelni fogják az elért eredményeket azzal, a mi előttünk áll, befogják látni erőnk elégtelenségét. Történetünk anyagának nagyobb s részben legalább fontosabb fele a külföldi levéltárakban van felhalmozva, s a mi a hazában van, azt megdézsmálta a török és tatárpusztítás s talán még ezeknél is inkább a múlt század prókátor-levéltárnokainak az a nézete, mely minden oly iratot, mit perben nem lehetett használni, kiselejtezett a levéltárból, mert az »nihil refert ad culinam«.