Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - MANGOLD LAJOS: Huber Alphons: Geschichte Österreichs. 252

történeti irodalom. 253 1 541 óta egészen Miksa haláláig. Következik a VIII. könyv, mely az ellenreformáczió történetét tartalmazza, vagyis a Rudolf korabeli eseményeket. Hazánkkal foglalkozik kivált a 4. fej., mely az úgyn. 15 éves háborúval bajlódik és záradékul Bocskay felkelését ismerteti ; továbbá a 6-ik, mely a magyar, osztrák és cseh rendek szövetségéről emlékezik. Mátyás trónralépte és az 1608-iki pozsonyi országgyűlés a kötetet berekeszti. Rudolf korára szerző kivált Stieve bajor és Chlumeczky bécsi és morvái levéltárakból merített műveire volt tekintettel, melyeket hazai iróink idáig nem igen méltattak figyelemre; az 1608-iki eseményekre nézve pedig — Gindely és másoktól eltekintve — a Ritter által a bajor akadémia értekezései között megjelent »Quellenbei träge« és ugyancsak Ritter-nek »Gesch. der Union« cz. műveiből merített. Egyébiránt fölösleges említeni, hogy Huber önálló levéltári kutatásokat is végzett, melyek alapján a megnevezett irókat gyakran helyreigazítani el nem mulasztá. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, mennyiben ismeri és mennyiben aknázta ki szerzőnk a hazai irodalmat ? Az igazságnak megfelelően ki kell jelentenünk, hogy Krones-en kivül német iró ily behatóan még nem tanulmányozta a magyar irodalmat, mint Huber. Noha csak az I. kötet megirása közben fogott hozzá a magyar nyelv elsajátításához (mi Innsbruck-ban elég bajjal járt), jelenleg már önállóan forgatja a magyar műveket, minek csak örvendhetünk. Mindazonáltal összeállíthatnék egy hosszabb jegyzéket oly — ámbár — másodrangú avagy kisebb magyar dolgozatokból, melyek a szerző figyelmét kikerülték. így pd., hogy csak a VII. kötet 1. fejezetére szorítkozzak, nem használta fel Bakits P. életrajzát Thallóczy-tól, Zsilinszky Mihálynak Patócsy Ferenczét. Fabritius művét Pempflinger Márkról, Osergheő sok tekintetben úttörő értekezését a Jurisics családról, noha ez utóbbi németül is megjelent, sat. Laszki Jeromos legújabb életrajza, mely szintén német nyelven látott napvilágot, Bauchnak forrás-tanulmánya Ursinus Velius-ról szintén megérdemelte volna a felhasználást. Mignetnek »Rivalité de Francois I. et de Charles V.« cz. művét szerző bizonyára forgatta, de elmulasztja azt Cherrier mellett felemlíteni. Egyik-másik kútfőnek még nem ismeri az új editióját. Tinódit pd. csak Katonából idézi. A kötet többi szakaszaiban kivált kettős irányban tapasztaltam bibliographiai hézagot. Az egyik az újabban nagy számmal megjelent egyháztörténeti monographiák mellőzése, melyek pedig a reformatio és ellenreformatio korára nem megvetendő segédforrást nyújtanak az irónak; a másik hézagot pedig abban látom, hogy a szerző a »Hadtörténeti Közlemények«-et csak elvétve vette kezébe. 17*