Századok – 1891
Értekezések - FEST ALADÁR: Az uszkokok és velenczések Fiume történetében - V. és befejező közl. 785
788 AZ USZKOKOK ÉS VELENCZÉSEK törzspolgárok részéről: árulóknak, titkos kémeknek tartották őket. így pl. 1594-ben magában a tanácsban nyiltan azzal vádolják Segotta Máté Yelenczéből betelepült tanácsurat, hogy a vegliai kormányzó (provisor) előtt odanyilatkozott, miszerint ő »a velenczei Sz. Márk híve s e hűségéért meghalni is kész.« Hiába szabadkozik erre ; hiába mondja, hogy ellenfele »hazudik mint az ördög« (eundem mentiri tan quam cornutum) ; — ráolvassák, hogy a mult évben, mikor Tiepolo Almoro a maga hajórajával Fiume környékét fenyegette, Vegliából éjnek idején titkon jött Fiúméba, házában elrejtőzködött, s mikor Franchini János kapitányi helyettes emberei érte mentek, magára zárta az ajtót s a felhívásnak engedelmeskedni nem akart ; — végre pedig, miután karhatalommal sikerült őt a kapitányi helyettes elé vezetni, a velenczeiek szándékai és készülődéseire nézve — bár lehetetlen volt, hogy valamit ne tudjon róluk - - minden fölvilágosítást megtagadott. Ezek alapján 24 szavazattal 7 ellen a tanácsból ki is záratott.2) A gyászos emlékezetű 1599-ik évben újra egy hasonló természetű vád hangzott fel a fiumei tanácsban. Ez évben ugyanis Blondi János Antal tanácsúr saját állítása szerint üzleti dologban Yegliába ment, azon ígérettel, hogy két hét múlva visszatér. Távolléte azonban hónapokig elhúzódott, s végre az a hír érkezett róla, hogy velenczei zsoldba állott és valami gályán szolgál. Minthogy ez által lázadás és fölségsértés bűnébe esett, a kapitányi helyettes őt a tanácsosok könyvéből töröltetni rendelte, i fentartván magának a jogot, hogy őt annak idején számkivetésre ítélje s ellene — a mint a törvény szerint legjobbnak fogja látni — további lépéseket is tegyen. Biondi védelmére a tanácsban csak egy hang emelkedik,, az is csak föltételesen. Russevich tanácsúr a vádat még nem látja bebizonyítottnak : »ha azonban kiderülne, hogy Biondi csakugyan a velenczésekhez pártolt, ő maga is hozzájárul, hogy végleg töröltessék a tanácsurak sorából, s az elöljáróság ellene legjobb belá-J) »coram provisore Veglae ipse Segotta ai'firmavit, se esse fidelem Sfi Marci Venetorum et moriturum pro fidelitate sua.« — P. C. I. 24. 1. — 1594. rnájus 8. 2) »cum eius praesentia in hoc consilio uti subditi Venetorum sifc magnae suspicionis.« X5. C. I., 24—25. 1. — (1594. május 8 és 10.)