Századok – 1891
Értekezések - JANKÓ JÁNOS: A Gróf Benyovszky-irodalom anyagáról - I. közl. 718
728 a gróf ken vovszk y- irodalom Benyovszky útközben néhány lázadót azzal büntetett, hogy kitelepítette őket valamely útjában eső szigetre. Ezek egyike Erazim Gregorioff Szin Izmailoff Benyovszky dolgainak egyik hitelesítője lett. Cook utazásaiban ráakad erre az emberre, s ezr ahogy tudja, elmagyarázza a Cook embereinek a szökés történetét. ') Ugyanezen Izmailoff azután egészen az Aleuta szigetek lakója és kutatója lett, s a szökés történetét ugyanazon, Benyoyszkyt megerősítő formában adta elő Schelechoffnak,2) akinek egy hajóját vezérelte, mint Sauernek,8 ) ki a Billing-expeditio történetét írta le. Benyovszky japáni látogatásait is nagy kétséggel fogadta a tudós világ. 1852-ben Japán legalaposabb ismerője, Siebold. a japáni archívumok híres közlője azonban több helyütt védelmébe vette Benyovszkyt, s az akkori keletű, de az európaiak által akkoriban még egyáltalában nem ismert térképek és japáni földrajzok alapján kimutatja a Benyovszky által érintett pontok elnevezéseiről, hogy azokban semmi koholmány sincs, rövid alig néhány sorra terjedő bírálatait pedig így fejezi be: »Ohosima szigetére vonatkozó leírása pedig az egyetlen, melyet európai író tollából ismertünk.« 4) Valótlan színűnek csak azt tartja,, hogy a japánok Benyovszkynak kereskedelmi engedélyt és egy túszt adtak. 5 ) A Benyovszky által Japánról közlött adatokban még négy volt, melyet nagyon kifogásoltak s melyben Benyovszky hitelességét erősen megtámadva látták. Az ország neve Kámi volt, a kikötője Uzilpatkar, a japánok ezt kiabálták ulan! ulan! s végül az egyik zászlón olyan jegyek voltak, melyek látszólag Japánban ismeretlenek. A két név, a felkiáltás componált neveknek látszottak, melyek értelmezését sehol sem találták meg. A párisi Guimet-Muzeumban, mely a keletázsiai vallások történetének muzeuma,. a japáni tudóssal, dr. Kavamurával vizsgálat alá vettük ez ada-') Cook' sämmtliche Reisen und Entdeckungen um die "Welt. "Wien, Bauer, 1808. III. k. 411. 1. — James King, A voyage to the Pacific Ocean in 1776 — 1780. London, Strahan, 1784. III. k. 194. 1. ') Grigori Schelechoff, Erste und zweyte Reise von Ochotsk durch den östlichdn Ocean nach den Küsten von Amerika in 1783—1789. St.Petersburg, Logan, 1793. 43. 1. 3) M. Sauer, Reise nach Sibirien, Kamtschatka etc. des Kapt. Jos. Billings in 1785—1794. Berlin, 1803. 370. 1. 4) Ph. F. Siebold. Geschichte der Entdeckungen im Seegebiete von Japan. Leiden, 1852. 15. 1. ") Ph. F. Siebold, Nippon, Archiv zur Beschi-eibung von Japan. Leiden, 1852. I. k. 19.1. 2. jegyzet, továbbá 1. Siebold, Essai historique et politique sur le commerce de Japon. Le Moniteur des Indes orientales. La-Haye, 1848. 2. k. 11. és 12. f. 349. 1.