Századok – 1891

Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - II. és befej. közl. 543

554 Dil. KVACSALA JÁNOS. E tekintetben az ellentét könnyen megoldódik. Comenius a csapások súlya alatt s az emberektől elhagyatva, isteni csodás segélyt várt s az emberek e segélynek csak külső esetleges hor­dozói, ép azért könnyen elképzelte, hogy egy Rákóczy Zsigmond a Habsburg ház ellen intézett támadással mint egy protestáns megmentő léphetne fel : Bisterfeld pedig a ki úgy látta, hogy Isten emberek által viteti végbe szándékait, s a szereplő szemé­lyek okosságától és erélyétől függ szándékaik sikere — úgy találta, hogy egy állítólagos prófétának biztatása nem nyújthat elegendő kezességet arra nézve, hogy kívánalmai isteniek, főleg ha az eszélyességgel ellenkeznek. — Politikai tekintetben ez maradt álláspontja a jóslatokkal szemben végig. Különben politikájának elveit Bisterfeld röviden, de kime­rítően és világosan 1651. juniusában írta meg, midőn a kozákok Györgytől segélyt kértek. A fejedelem tőle és a püspöktől vótu­mot kért, s ezt Bisterfeld egy bölcsészhez illő elmeéllel, okosság­gal, theologushoz illő nemes igazság-érzettel, diplomatához illő finomsággal adta. Hadd álljanak itt, mint egyéniségének fő jel­lemmásai, az elvek, melyek megtartásával szerinte háborút sza­bad kezdeni. Hogy a háború igazságos legyen, kell hogy igazsá­gos legyen a czélja; — ez pedig nem lehet magán előny vagy dicsőség, hanem Isten dicsősége, mely vagy a hazának vagy pedig az igazságtalanúl elnyomottak védelmében és megtartásában, vagy a közszabadságnak vagy egyháznak védelmében áll. Az indító okok igen súlyosak és szörnyűk tartoznak lenni, sérelmek, melyek vagy ellenünk, vagy a miéink ellen vannak intézve, vagy inté­zendők. Miéink alatt pedig nemcsak az emberség és a hit által velünk összekötötteket kell értenünk, hanem azokat is, kiknek sza­badsága s jóléte a mieinkkel összefüggésben és pedig oki viszony­ban áll ; még ha az ellenség, a kit meg kell támadni, velünk rokon érzületű (sententiae) és hitű lenne is. De kellenek hozzá megfelelő eszközök. Ez eszközök legyenek : elégségesek (különben istenkísértés a dolog), törvényesek, nem pedig csalárdok ; itt azon­ban pogányok vagy más hitűek felhasználása nincs kizárva, csak eszélyes és igazságos legyen ez. A törvényes módokhoz, melyek szintén a háború igazságos voltát feltételezik, tartozik mindenekelőtt a hadviselő formasze­rinti jogosúltsága, t. i. hogy a megfelelő hatóságok a szándékot helyben hagyták legyen ; továbbá, hogy a béke fentartására min­den lehetőt előzőleg megtegyen, a károkat előre lássa s megfon­tolja, s hadviselésében kitűnjék, hogy »nagyobb a hadakozóban a javítás reménye, mint a kártól való félelem.« Alkalmazva ez elveket Bisterfeld és a püspök is, azt hiszik, hogy a fejedelem a kozákoknak segélyt nyújthat, ha azok ügye

Next

/
Thumbnails
Contents