Századok – 1891

Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - I. közl. 447

bisterfeld jános henrik élete. 467 tésére. A második könyv első sectiója általában szól a legfőbb istenség három személyéről. Crell itt már nem az egyes személyek isteni voltát tagadta, de érvelései a következők voltak : a háromság szerint egyszerre lenne 3 isten és egy isten : a személyeknek ugyanazoknak és különbözőknek kellene lenniök, hogy ugyanazon dolognak 3 subsistentiája legyen ; a személyek egyszerre közlekedhetnek is, nem is. Bisterfeld minden egyes érvelésre oly értelemben felelt, hogy a személyek hármassága mellett az állomány vagy a lényeg igen is egy. A második sectió 2

) Krisztus istenségéről szól. Crell e sectióban ezáfolni kivánta Krisztusnak Isten lényegéből való 3-as származását (generatió) ; a szerint — úgymond — a fiú önmagának lenne fia ; a fiú öröktől fogva volt és nem volt, ha testben megjelent ; akkor Isten egysége következtében az atyának is és a szent léleknek is meg kellett volna testben jelennie, hogy a legfőbb isten és az ember meg nem férő dolgok, s hogy a szerint Krisztusban két személy volt. A harmadik sectió 8) a szent lélek istenségéről értekezvén, bizonyítja, hogy a szent lélek nem az isten fia, s a mellett igaz isten — s ezzel egy rövid conclusióval a művet befejezi. Ezzel természetesen csak nagyjából vázoltam a mű tartalmát és menetét, a fődolgokra, s a leglényegesebb érvekre szorítkozván. A mű maga teljességében inkább a theológust, mint a történetírót érdekli. Megemlítem még is, hogy az összes érvek, s a rájok készített czáfolatok száma 96. Ha e szám az anyag gazdagságáról tanúskodik, úgy más felől az egyhangúságot és ismétlődést a mű menetén Bisterfeld épp oly kevéssé kerülhette ki, mint Crell. Mindamellett Bisterfeld műve általában elismerést aratott, s azt meg is érdemli. A szentírási helyek magyarázatánál, a hol azok Krisztus istensége ellen látszanak bizonyítani, kimutatja, hogy a kifejezés az üdvözítőt csak emberi természete szerint illeti meg ; a hol a három és egy ellentmondása megoldandó, ott az egy lényeg és a bárom személy összeférhetőségét igazolja ; — az észokokra, melyek Krisztus istensége ellen szólanak, voltakép azzal az érvvel felel, mely a megfelelő iráshelyek magyarázatainál vezette. A nélkül, hogy ezen érvnek értéke felett itélni kívánnánk, tartozunk vele azt kijelenteni, hogy ez a Ramus-féle metaphysika folyománya, mely a gondolati és a valódi létet összefolyni engedi. Bisterfeld ez okon egész öntudatosan ismétli később metaphysikájában ez érvét, így okoskodván: a megkülönböztetés észbeli és reális. Crellius azt mondja, hogy a megkülönböztetés ') De uno Deo. 507 — 543. ') U. o. 543—594. 1. 3) U. o. 584—610. 1. SZÁZADOK. 1891. VI. FÜZET. 33