Századok – 1891

Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - I. közl. 447

462 dit. kvacsala jános. a czélzattal, hogy az evangelikus ügyet szolgálják. Evvel termé­szetesen a fejedelem követeinek állását nem egyszer nehezítették ; így 1635. panaszkodik a konstantinápolyi követ, hogy Alstedius uram máskép informálja a doktorokat, s hogy a német követ e miatt panaszt emelt előtte ; ') azonban nem hiszszük, hogy a fejedelem ez ügyben valamit tehetett volna. U. i. tanárok által viszont ő nem egy dologról értesült, miről követei alig infor­málhatták volna, s így Bisterfeldről tudjuk, hogy Konstanti­nápolyon át gyakrabban vett Hollandiából és Francziaországból is értesítést.2) Szathmárynál3 ) és Bodnál *) olvassuk, hogy a tanárok fizetésűi évenként 1000 tallért kaptak, mi mai 10,000 frtnak felelne meg. Miből csak ezt olvassuk ki, hogy a fejedelem és utódai tudták és akarták a szellemi munkát megbecsülni. Mert e férfiaknak valóban teendőjük elég akadt. Alstedt és Bisterfeld is csakhamar úgy találták, hogy az iskolai tan­könyvek nem felelnek meg teljesen a kívánalmaknak. Alstedt még azon évben, melyben a zsinat is volt, latin és görög nyelvköny­veket írt ;5 ) valószínűleg ő vezette a nyelvtanítást. Bisterfeld pedig logikai rendszeren dolgozott, s 1635. ki is adott egy kis logikai vezérfonalat. 6) E kis tankönyv Ramus szerint csoporto­sítja a logikai tényeket; jó használhatóságáról tanúskodik a körülmény, hogy a németalföldiek később és lenyomattták.7) — A nagy compendiumhoz, melynek »nucleum és tabelláját« nyújtja, e kis könyvecske bevezetés tartozott lenni, ezért is bővebb megítélését későbbre hagyjuk. Annyit mondhatunk, hogy rövid­sége és szabatossága mellett jó szolgálatot tehetett az ifjú­ságnak. S ezzel a tanárok teendője korántsem volt kimerít ve. A feje­delem, kinek védelme alatt a fehérvári zsinatot is tartották, Bethlen utódja volt, I. Rákóczy György. Hite iránti buzgalma kettős harcz vonalba állította lelkületét, — a katholikusok ellen, a merre ugyan egyelőre kevésbbé volt elfoglalva, mivel a császár egyelőre az evangélikusoknak nyugtot hagyott ; —másfelől ') Levelek és okiratok I. Rákóczy György keleti összeköttetései törté­netéhez ; — szerkeszti Szilágyi Sándor. Budapest, 1883. 320 1. !) U. a. mú több helyen tanúskodik róla. 8) F. i. mű 32 1. jegyzet. «) F, i. mű 439. ' 6) Lásd czimeiket Szabó K. II. kötete 670 1. e) Elementa Logica. In Usum scholae Albensis ita collecta, cit tyro, trimestri spatio, fundamenta Logices, cum fructu jacere queat. Albae Juliae MDCXXXV. ') Adrianus Heerebord, leydai philos, tanár, 3 más művével együtt; nálunk is 4 kiadása ismeretes, L. Szabó f. i. h.

Next

/
Thumbnails
Contents