Századok – 1891

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - IV. közl. 297

'310 KIRÁLY PÁL. szívta ki. De máskép lesz ezután s ha az istenek segítik a jóügyet, úgy a Oassiusok visszaállítják a birodalom régi fényét.« 1 ) E levélben sok méltánytalanság van, de van elég igazság, és még több erély. És ilyen uralkodó kellett volna Rómának e nehéz időkben. Marcust a sorsnak Avidius Cassiusért föláldoznia sajnálatos lett volna, — de ha Commodüs helyére ő ülhet, úgy a világtörténelem nagy könyvében egy sötét lappal kevesebb lesz vala. Kiderül e levélből az is, hogy a császári tekintély Hadrianus óta nagyot hanyatlott, s ezt Avidius Cassius úgy látszik vérrel és vassal akará helyreütni. A mozgalomnak végső czélja tehát nagyon megbocsátható, — de nem annak kezdeményezése, melyen különben alig is juta túl, megtörvén Ázsia helytartóinak hűségén, így csak Syriában és Egyptomban vetheté ineg lábát a praetendens, — minden nagyobb erkölcsi és anyagi támogatás nélkül, — úgy hogy Rómában nagyon korai és indokolatlan volt a pessimisták rettegése, kik már e második Vespasianusnak napégette arczú légióit várták a, Juli Alpok lejtőin. Az usurpator ellen a senatus kezdé meg a harczot, a haza ellenségének nyilvánítva őt, elkobzottaknak javait. Ennél többet aztán nem is tett az érdemes testület, Marcusra s a véletlenre bízván a bonyodalmak megoldását. A császár keserű hangulatban rendelkezék a szárazföldi hadak s a szállító flotta mozgósítása ügyében, hogy átkelvén a Földközi tengeren, személyesen mérje össze fegyvereit Ázsiában a fölkelővel. Erre már nem volt szükség. Egy centurio s egy decurio kardja megmenté az imperiumot az új polgárháború rémeitől. A császárné, Faustina s a rémületéből magához tért senatus erre a legerélyesebb rendszabályokat követelvén a lázadó és hívei ellen, Marcusnak nagy küzdelmébe került könyörületet gyakorolhatnia az igazság helyett, s csak annyit engedett meg,, hogy példaadásképen néhány liűtelen katonatiszt végeztessék ki. De a jövőre való tekintettel még is elrendelé, hogy ezután senki se lehessen helytartó a tartományban, hol született. Megelégedvén ez edictummal, néhány havi csöndes nyugalmat élvez a császár, s csak 176-ben űl hajóra, hogy keletre vitorlázván újjászervezze a lázadás által fölzaklatott provinciákat. Marcust 175-ben Avidius Cassius lázadása állítá meg diadalutjában, később pedig halálának híre s a mozgalmak teljes lecsendesülése tevé lehetővé, hogy 176. nov. 27-én fiával együtt triumphálhasson a barbárok fölött nyert győzelmeinek megünneplésére.2) Ekkor acclamáljákalegiokYIII-szor imperatornak. V. Duruy, Geschichte des römischen Kaiserreichs II. k. 555 1. 2) Capitolinus. Vita Marci c. 17 és 27. Lampridius, Vita. Commodi : c. 2.