Századok – 1891

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - IV. közl. 297

A MARKOMAN' HÁBORÚK. 307 bánattal tölte el, a különben talpig derék, de nagyravágyó, és rövidlátó katona sajnálatos megtévedése. így fogja föl a császár is a tanácshoz küldött átiratában, s így nyilatkozik légionáriusaihoz Pannoniában intézett beszédjében is. Álljanak itt szavai, mint azokat Dio Cassius fönntartá, mert híven jellemzik Marcust, mint uralkodót s embert: »Nem haragomat, vagy panaszaimat elmondani jelentem meg előttetek fegyvertársaim, mert vitatkozhatunk-e a fölöttünk teljhatalommal biró istenséggel ? De az méltán sajnálkozhatik sorsán, ki mint én, a nélkül, hogy okot adott volna reá, szerencsétlenségbe jut. Vájjon nem szerencsétlenség-e egyik háborúból a másikba menni ? Nem ellenkezik-e elveimmel, ha még polgár háborút is kell vívnom ? Nem szomorúbb és sajnálatosabb-e mindkettőnél, hogy nincsen többé hűség az emberek között ; hogy legjobb barátom lesz áruló ; hogy nekem, ki semmi igaztalanságot, semmi bünt nem követtem el, akaratom ellenére kell háborúba mennem ellene ? Vájjon milyennek kell lenni az erénynek, és barátságnak, ha velem ez történik ? Van-e hát még hűség, hit és remény ? Ha csak én volnék veszélyben, úgy nem sokat törődném az egész dologgal, mert nem azért születtem a világra, hogy örökre itt maradjak ; de mivel az elpártolás vagy inkább lázadás átalános és mindnyájunkat sujt. ha tehetném, inkább szeretném elétek idézni Cassiust, hogy előttetek vagy a senatus előtt vonjam kérdőre. Szívesen lemondanék önként a hatalomról, nem bízva a döntést fegyvereinkre, ha tudnám, hogy a haza java megkívánja ez áldozatot. Hiszen a közjóért elviselek minden fáradságot és veszélyt, és mily hosszú időt már itt, Itálián kivül én az öreg, beteges ember, ki nem ehetem fájdalom, s nem alhatom gond nélkül.« »De Cassius ezt aligha fogadná el, — mert hogyan bízhatnék meg bennem, ha hozzám hűtlen lett. Legyetek tehát erősek fegyvertársaim. Ciliciak, syrek, zsidók, egyptomiak sohasem voltak vitézebbek mint ti, és nem is lesznek, még ha tízezerszer nagyobb seregök lenne is, — pedig most kisebb a számuk, mint a tiétek. És ha Cassius még oly kitűnő, és szerencsés hadvezér lenne is, most az egyszer mit sem tudna elérni. A sas, ha varjakból, az oroszlán, ha őzekből áll a serege, nem veszélyes ellenfél. Az arábiai és parthiai háborút nem Cassius, hanem ti végeztétek be oly szerencsésen. S ha ő a parthok elleni háborúban aratott is dicsőséget, úgy Verus olyan vezéretek volt, ki vele egyenrangú, több győzelmet szerezvén, többet hódítván. De talán ő is más gondolatokra jut, ha megtudja, hogy élek, mert aligha tette volna ezt, ha nem hisz halottnak. És ha mégis megmarad konokságában, úgy érkeztünk liirére ingadozni, s tőletek félni, előttem pedig szégyenkezni fog.<<