Századok – 1891

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - III. közl. 208

218 KIRÁLY PÁL. kesebb mozgású lévén mint a jazygok. Traján és Marcus császár oszlopain látva harczaikat, bevándorló őseinknek Leo császár által leírt tacticája jut eszünkbe. Lovas tömegeik a sík vidékeket nébány óra alatt eláraszthatták, s mire a castrumok helyőrsége vagy a polgárőrség megmozdúlhatott, ők már árkon-bokron túl valának. Tacitus szerint csak lovasságuk volt, melynek harczménjei aprók, gyorsfutók és végtelenül kitartók, s be vannak gyakorolva, még a sima jégtükrön is vágtatva haladni - úgy hogy a befagyott nagy folyó, mint Ovidius keservesen tapasztalá Tomiban, nem nyújt ellenök védelmet. Testöket érez, bőr, vagy csontpikkelyekből készült, egészen az idomokhoz simuló pánczél födi. Lovaikat hasonlóképen. Fegyvereik a mérgezett hegyű nyíl,. — s az ívvel bámulatos pontossággal és ügyességgel lőnek, s a hosszú nehéz pallos, melyen a római légionárius rövidke kardjával nem is igen tudott kifogni.2) Fegyvereik az ember-ember ellen való harezra nem lévén alkalmasak — hosszú szablyáikat közvetlen közelségben nem használhatták, támadásaik inkább az ellenfél sorainak megbontására, mint erőszakos szétrobbantására irányúltak, mert a rendetlenül üldöző ellenféllel, a szétszórt csapatokkal könnyen végeztek, fölkonczolván utolsó emberig ellenfeleiket, ha a szerencse mosolygott reájok. A gyalog harezban époly járatlanok valának mint őseink. A markomann háborúkban szokatlan hevességgel és roppant tömegekkel támadhaták meg Pannoniát és sok diadalt is arathattak, mert Dio Cassius azt írja, hogy Marcus »végre« legyőzi a jazygokat is »szárazon mint vizén — bár az ütközet nem hajókon történt, sőt ellenkezőleg, folytatja szerzőnk, a menekvőket a befagyott Dunán át is üldözvén, a jégen mint szárazföldön harczoltak. A jazygok ugyanis amint észrevevék, hogy üldözőbe vették őket, megfordultak azt hívén, hogy a jégen való mozgásban járatlan rómaiakkal könnyen elbánhatnak. Ekkor egy részök szemben, más részök oldalt támadott, mert lovaikat begyakorlák, hogy a jégen is biztosan tudjanak futni. A rómaiak azonban nem ijedtek meg, hanem tömörülvén, szembe szállottak velők. Hogy kevésbbé csúszszanak, a jégtalajra tevék pajzsaikat, s egyik lábukat azon megvetve, bevárták elleneik támadását. »Ezek reájok is törtek, de a legionáriusok megragadván a lovak kantárszárát, magokhoz rántották ellenfeleiket. Ily módon végtelen zavarnak kellett keletkeznie néhány pillanat alatt, s kézviadallá változott át a harcz, ebben pedig a rómaiak győzhetetlenek lévén, a jazy-v) Tacitus, Hist. III. 5 : . plebem quoque et vim equitum qua. sola valent. 2) Tacitus, Hist. I. 80 c.