Századok – 1891

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - II. közl. 112

114 KIRÁLY PÁL. néhány törzsét is meghódoltatja. 88-ban Lucius Antoninus Saturninus föllázadt légióival szövetkeznek, de a fölkelés elfojtatott, mielőtt ők átkelhettek volna, a Rajnán. Kisebb-nagyohb csapatok e háborúk, torzsalkodások daczára is, a béke éveiben szivesen vállaltak szolgálatot, különösen nagyravágyó előkelőik kíséretében, mint önkéntesek pedig ép oly tömegesen szolgáltak a birodalom zászlói alatt, mint bármely más germán törzs fiai. Tacitus majdnem dicséneket zeng rólok : » A férfiak testei edzettek, tagjaik izmosak, arczuk nyomatékos és lelki élénkségük nagy ; eszük, serénységük germán létükre sok. A törzs főnököket választ, — folytatja a kiváló iró — hallgat az elöljárókra, ismeri a csatarendet, fölhasználja az alkalmat, halasztja a rohanást, elrendezi a napot, elárkolja az éjt (t. i. megerősíti táborát), a szerencsét a kétes, a vitézséget a bizonyos dolgok közé számítja, s ami a legritkább, és csak a fegyelem módja által lehetséges, többet bízik a vezérben, mint a seregben. Egész erejök a gyalogságban van, melyet fegyvereken kivűl, vaseszközökkel és élelemmel is terhelnek, másokat láthatsz csatába menni, a chattokat csak háborúba ; ritkák a portyázások s a véletlen csetepaté ; ez valóban a lovas hadak sajátja, hamar szerezni győzelmet, hamar visszavonulni ; a hirtelenkedés hasonló a félelemhez, — a késedelniezés közeiebi) van az állandósághoz.« Szomszédságokban laktak a teucterek, az egyetlen lovas törzs a germánok között. Tőlök délre vannak a hermondurok. Törzsük föltétlen híve a rómaiaknak írja Tacitus, s ezért a germánok között egyedül nekik van kereskedelmök nem a (Duna) parton, hanem beljebb is, és Raetiában, itt-ott őrizet nélkül mennek át, s mialatt más népeknek csal; fegyvereinket és táborainkat mutogatjuk, ezeknek, noha nem kívánkoztak utána, megnyitottuk házainkat, mezei lakainkat. A hermondurok mellett laknak a naristok, majd a suebek vagy markomanok. E két elnevezést fölváltva használják a rómaiak — az régebbi — s inkább a mai Csehország határain túl lakókra alkalmazzák, utóbbival pedig Boiohaemum lakosait jelzik. Tacitus nem igen tesz külömbséget a két terminus között. A suevek népe, mondja, nem egy, mint a chattoké és teuctereké, s Germaniának nagyobb részét bírja, külön-külön nemzetiségek és nevekkel. Hajókat hátra hajtva csomóba kötve viselik, - - ez a szabad emberek ismertető jele, s míg más népeknél e fejdíszt csak az ifjúság viseli, a suevelcnél a férfiak egész életökön át. A főnökök és előkelők föl is díszítik azt, — nem hogy csinosabbak, hanem hogy elleneik előtt félelmesebbek legyenek.