Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - BÁRCZAY OSZKÁR: A mohácsi hadjárat írta Kápolnai ism. 818

'821 TÖRTÉNETI IRODALOM. A két ellenfél tehát egymástól 23 kilométernyi távolságra töltötte a csata előtti éjt. A Baranyavár és Mohács közti vidék még e század elején készített Lipszky-féle térképen a Karasiczától északra majdnem a földvári pusztáig terjedő terep, erdőkkel borítottnak van föltüntetve ; a csata lefolyását leiró török történetek részleteiből pedig biztosan következtethetjük, hogy e terep 1526-ban legalább oly erdős volt, mint a milyennek e század elején Lipszky rajzolta. A földvári pusztától északra nem voltak erdők, hanem az ott fekvő, áttekinthető földhullámok szántóföldeknek használtattak. Keletre a Duna kiöntései terjedelmes mocsarakat képeztek, melyeknek Kölkedtől délre eső, most lecsapolt része akkor erdővel volt borítva. A mohácsi sikság nyugoti szélét, északtól déli irányban fekvő 30—40 méter magas part képezi, a mely N.-Nyárádnál délkelet felé fordul s a buzigliczai erdőig vonul, a hol fokozatosan földhullámokká alacsonyodik. A magyar sereg 29-én tudta meg, hogy a török sereg Busiglicza irányába nyomul előre, de miután a magyarok oldalúk biztosítására nem küldtek kémlelő őrjáratokat, azt sem tudták, hogy Ibrahim nagyvezér Busigliczánál az elővédnek meghagyta, hogy balra térve kerüljön a magyar sereg jobb oldalába. Török és keresztény történészek ezt a megkerülést völgyben hajtatják végre. Ez tévedés. Busigliczánál nem ágazik el balra völgy. E tévedés onnan eredhetett, hogy az elővéddel Busigliczánál balra kitérő s a Majsa felé vonuló part mellett haladó Bali bég katonái azt gondolták, hogy oly völgyben járnak, melynek csak balpartját látják, míg jobb partját az akkor ott létezett erdők miatt észre nem vehetik. így keletkezett a völgyben való megkerülést emlegető hagyomány.« »Szulejmán szultán augusztus 29-én seregét csakis a mohácsi síkság széléig akarta vezetni s ott fölfejlődtetni. A magyarokat csak augusztus 30-án akarta megtámadni, a mint az Szulejmán naplójának következő szavaiból tűnik ki : míg mi Isten kegyelmével a harczot csak másnap reggel akartuk megkezdeni, ime egyszerre esti imakor a keresztények ellenünk indúltak.« A magyarok pedig azért indultak ellenük, mert »a magyar sereg az egész török sereget csatarendbe fejlődve, a szemközt levő dombról leszállni látta. Tomori s valamennyi magyar a törökök e mozdulatát támadásra való indulásnak magyarázták. Pedig Szulejmán naplójának csak imént idézett részéből láttuk, miszerint nem akart a menet és a hőség által kifárasztott emberekkel és lovakkal az nap döntő csatát vívni. Hogy mi czélja lehetett tehát a törökök e mozdúlatának,