Századok – 1890

Tárcza - Vegyes közlések - 757

TÁRCZA. 759 plena D. N. S. A harangot a XlV-ik században öntötték. Most a repedés következtében újra fogják önteni. — A HADTÖRTÉNELMI MUZEUM megvalósulásához közeledik. A vallás és közoktatásügyi miniszter ugyanis a törvényhozás által e ezélra meg­szavazott összeg felhasználásával a inuzeum előzetes szervezési munkála­taival dr. Szendrei Jánost, az országos régészeti társulat titkárát s társu­latunk igazgató választmányának tagját bizta meg, feladatául tűzvén ki, hogy egyrészt a külföldi nevezetesebb hadi muzeumokat, úgymint a müncheni, karlsruhei, brüsszeli, drezdai, berlini és különösen a bécsi és párisi fegyvergyűjteményeket tanulmányozva, az ott levő magyar hadi emlékeket összeírja, másrészt pedig visszatérve, az anyaggyűjtést még az idén az országban is megkezdje s különösen az erdélyrészi köz- és magán­gyűjteményekben levő anyag összeírásával foglalkozzék. Szendrei hosszabb időre terjedő külföldi tanulmányútjára október hó 20-án indult el. — »UNITÁRIUSOK MAGYARORSZÁGON, tekintettel az unitárizmus álta­lános történetére« czímmel Kanyaró Ferencz tagtársunktól közelebbről 13 ívnyi terjedelemben, érdekes munka jelenik meg, mely áttekintést nyújt mind az első századok, mind a későbbi idők unitárius mozgalmairól. Ismeretlen adatok alapján tárgyalja a pannóniai ős arianus keresztyénség történetét, a Photin-féle unitárius irányt, az Árpád- és vegyes házbeli királyok alatt feltűnt valdi és bogumil sectákat. Körvonalozza az unitá­rizmus XVI-ik századi viszontagságait ; festi a genfi gyászos tragoediát, az unitárius egyház megalakulását Lengyelországban és Erdélyben ; hogyan lép ki a nagyváradi zsinattal Magyarország földére ; mint terjed el, mikép emelkedik a laskói és tolnai, a nagyharsányi, kozári, küllődi, budai és pécsi disputatiókkal tekintélyes állásra a Dunán tul s virágzik a török alatt csaknem másfél századon keresztül.« — PULSZKY KÁROLY felső-olaszországi utazása élményeiről a »Nem­zet« aug. havi számaiban beható tanulmányt közlött, mely főként mütör­téneti kérdésekkel foglalkozik. Feltett c/.élja volt hazánk és Olaszország egykori összeköttetéseit nyomozni, — ilyen feladatra az olyan előkészüle­tekkel s »látni tudó szemekkel« megáldott ember, mint ő, a legalkalma­sabb. Legközvetlenebbül minket a Rióba házban tett látogatása érdekel, melynek tagjai közül egy, Antonio, Nagy Lajos ellen egy dalmata várost védelmezett, egy másik mint pattantyús és ágyúöntő a XY-ik században Belgrád ostrománál esik el, egy harmadik 1470 körül Budán virágzó üzletet alapít. Ennek a fia 1520-ban visszatér Yelenczébe, hogy a senatus közbenjárását megnyerje a Lajos király udvara irányában támasztott kö­vetelései támogatására. Pulszky úgy hiszi, hogy a Cannaregio még ked­vencz tanyája lesz a magyar tudósoknak. — KÉT ELADÓ Corvin-codexre figyelmezteti a Könyv-Szemle a kor­mányt, melyeknek megszerzését mi is melegen ajánljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents