Századok – 1890
Könyvismertetések és bírálatok - PÓR ANTAL: Erler három munkájának ismertetése 740
'745 TÖRTÉNETI IRODALOM. lyokat: az eskümintákat, melyek után az új hivatalnoknak esküdnie kellett ; a rendeleteket, melyek teendőit megszabták ; a kiállított levelek után szedendő taxákat, azaz mind oly tudnivalókat, melyeket időközönkint el-elolvastak a cancelláriában, hogy az érdeklettek el ne feledjék. A régi, elnyűtt könyv helyett készítette azt a Nieheimi az iroda számára, melynek szinte haláláig tagja volt. A benne foglalt evangeliumi szakaszok pedig arra szolgáltak, hogy az esküvő »tactis sacris evangeliis« esküdhessék, valamint a bolognai egyetem legrégibb statútumaiban hasonló rendelkezést találunk. Sokkal fontosabb része e könyvnek, mely »Provinciale cancellariae« czímen az összes római bíborosok, s az egész keresztény világ püspökségeinek sorozatát tartalmazza. A XIII. századból eredő összeállítása ez a katholicus hierarchiának egyházi tartományok szerint, melybe a közben történt változásokat is fölvették. Minket e részből első sorban Magyarország s a hozzá kapcsolt részek egyházi felosztása érdekelt, melyet egész terjedelmében másutt, a Történelmi Tárban közlendünk. A Liber cancellariae egyik szintén fontos tartalmát a különféle, legtöbbnyire szerzetes rendeknek adatni szokott privilégiumok gyűjteménye alkotja. Valószínűleg formularium volt e rész, mely szerint ezen, számtalanszor kiadott szabadalmas levelek készültek. Talán némi időleges érdekességgel bir a »Privilegium Judeorum«, melyet a pápák a zsidók védelmére, ha azt kérték, annyiszor amennyiszer kiadtak. Lényeges tartalma így következik : »Nos ergo . . . predecessoruin nostrorum felicis memorie Calixti, Eugenii, Alexandri, Clementis, Celestini, Innocentii, et Honorii Romanorum pontificum vestigiis inherentes ipsorum petitionem admittimus eisque proteccionis nostre clipeum indulgemus. Statuimus etiam, ut nullus christianus invitos vei nolentes eos ad baptismum per violenciam venire compellat, sed,. si eorum quilibet sponte ad christianos fidei causa confugerit, postquam eius voluntas fuerit patefacta, christianus absque aliqua efficiatur calumpnia. Verám quippe christianitatis fidem habere non creditur, qui ad christianorum baptisma non spontaneus, sed invitus esse cognoscitur pervenire. Nullus etiam christianus eorum personas sine iudicio potestatis terre vulnerare aut occidere vei suas illis pecunias auferre présumât aut bonas, quas hactenus in ea, in qua habitant, regione habuerint, consuetudines immutare. Preterea in festivitatum suarum celebratione quisquam fuscibus vei lapidibus eos nullatenus non perturbet neque, aliquis ab eis coacta servicia exigat, nisi ea, que ipsi preteritis facere temporibus consueverunt. Ad hec malorum hominum pravitati et avaritie obviantes decernimus, ut nemo cimiterium Judeorum mutilare vei minuere audeat sive obtentu pecunie corpora humata effodere. Si quis autem decreti huius tenore cognito temere, quod absit, contraire temptaverit, honoris et officii sui periculum patiatur aut excommunicationis ultione plectatur, nisi presumptionem suam digna satisfactione correxerit. Eos autem dumtaxat huius protectionis presidio volumus communiri, qui : nihil machinari presumpserint, in stibversionem fidei-Christiane.«