Századok – 1890
Könyvismertetések és bírálatok - HODINKA ANTAL: Lázár szerb fejedelemről írta Ruvaracz Hilar ism. 66
TÖRTENETI IRODALOM. 73 pedig a közös forrás csak egyet említ, mint láttuk. VukEleázárt. Az újabb krónisták, Brankovics, Julinácz, de Raie is, sőt Szrecskovics is egyet említenek, t. i. Vukot, Pranci filium azaz Brankovicsot. Teszik pedig ezt a szövegben, a jegyzetben azonban pl. Raie is, Engel is ismét kettőről, Lázárról is tudnak. E hibás nézetek mind Laonikosból származván, szerzőnk ezután vele foglalkozik. 0 Dusánnál több mint 100 évvel később irta művét, tehát csak hallomás után dolgozott. A 8 tartományról szólva, azt mondja, hogy Vukasin király a Pheristől a Dunáig terjedő tartományban uralkodott. De azért a Duna melléken Yuk is uralkodik. Ily hibák után, melyekből szerző többet fölsorol, őt nem lehet authentikus forrásnak elfogadnunk. Buvaracz azt hiszi, hogy Belgrádot és Galambóczot ] 346-ban Lajos királyunk birta. Lehetséges, hogy 1354-ben Dusán elfoglalta s valami szerbnek adta. ^ Ennek lehetett ott valami viszálya s ez adhatta Villaninak a tárgyat említett elbeszéléséhez. Hogy ez semmi esetre sem volt Yuk, világos onnét, mivel ő még 1354-ben 14—15 éves ifjií volt. — Az eredmény tehát az, hogy Lázár 1362 után sem birta a Duna mellékét, hanem, mint Ruvaracz valószínűnek állítja, az udvarnál maradt. Midőn azután Vukassin fellázadt Uros ellen, akkor Lázár otthagyta az udvart és szülőföldjére, Novobrdóba, a Kossovo vidékére vonult vissza (91—92.11.). A harmadik pontban szerzőnk a mariczai csata után életben maradt despotákkal foglalkozik (93—197. 11.). Kezdi pedig a mariczai csata után életben maradt deszpoták s tartományaik felől való tudósításokkal (93—94. 11.). Tíz ilyen úrnak maradt fönn emléke. Némelyik közülök nagyon jelentéktelen volt, másokról pedig már irtak egyesek (94—97. 11.). Azért szerzőnk csak Zsakovics Dragassa (97—109. 11.), Vukassin király fiaira (109—114. 11.) és Paleolog Simonra (114—118. 11.) terjeszkedik ki részletesebben. Ezek is kevésbbé fontosak, mert inkább Bulgária, Macedonia és Albániában uralkodtak, de azon okon is, mivel 1371 —2-ben már mindannyian török alattvalók voltak. Szerbián tulajdonképen csak hárman osztoztak. A Balsicsok Zetában uralkodtak (119—] 25. 11.) ; Altomanics Miklós az Ibartól a Chumigés Macsóig terjedő részeket birta (125 — 134. 11.) és Lázár kenéz, ki Novobrdoban élt. 1374-ben legyőzte ugyan Miklóst s tartományából a rudniki és nzsicai kerületeket saját birtokához kapcsolta, a többit azonban elvette Tortkó, ki a legyőzött ') Belgrád, valamint Macsó elfoglalása 1354. egyszerűen mese. Egyik krónika átvette a másikból, azután ténnyé vált. Ép oly kevéssé nyerte meg Belgrádot Dusán, mint a mennyire nem áll, bogy N. Lajos védnökségét elismerte,