Századok – 1890
Könyvismertetések és bírálatok - DR. VÁCZY JÁNOS: Arany János levelezése ism. 585
TÖRTÉNETI IRODALOM. 587 tárúl elém gyöngyeivel.. . Olyan állapotba hoztál magadviselete, mély, nemes nyelven irott, egész lelkedtől áthatott leveleddel, lelkemet, érzésemet : hogy méltán ismételhetném azokat a szavakat, melyeket monda Voltaire, egyik színműve dicsőség koszorús előadásakor a Theatre irançaisban : »Meghalok, de rózsák között.« Ennyire meghatotta a szegény szenvedő beteget Arany szíves részvéte, rendkívüli jósága, a ki kifogyhatatlan volt a vigasztalásban, a türelemre intésben. »Ne féljetek : Isten megsegít« így szokta Arany leveleit végezni, tudván, hogy a vallás vigasza legenyhítőbb balzsam a kínszenvedésben. Tompa még halála előtt is fölkereste néhány sorral hü barátját: »Végórámban,—írja— az élet határánál, visszatekintve életemre : magas, nemes lelkednek vonzalma, barátsága meghat. Fogadd, búcsúra, lankadó jobbomat.« Csak pár szóval akartuk érinteni Aranynak a Tompával kötött nemes baráti viszonyát, a melyről az Arany életírói mintegy megfeledkezni látszanak, noha a közzétett levelek minden kétségen kivűl mutatják, hogy Arany is mily sokat tartott e legrégibb jó barátjára, a ki már ismeretes költő volt, mikor ő föllépett. Tompa első feltűnése óta kedvencze volt Aranynak, mert — mint Petőfinek írta — költ, lelket ír, nem czifra szavakat. Az, hogy Tompa kisebb költő Petőfinél, még nem indokolja amaz eljárást, hogy róla irodalomtörténetíróink megfeledkezzenek, valahányszor e két nagy szellem irányáról, hatásáról, sikeréről és dicsőségéről szólnak. A ki az Arany lelki világát a forradalom elzúgása után kivánja tanulmányozni, a Tompával váltott levelei után legtöbb sikerrel használhatja a Szilágyi Sándorhoz intézett igen becses leveleit, a melyekben oly híven tükröződik a nagy költő csillapulatlan fájdalma. Csak sajnálnunk lehet, hogy a Szilágyi Sándor levelei, a melyekre az Aranyéi válaszok, nincsenek közölve. Annak a pár esztendőnek, mely a honfi szívek elaléltságát az irodalom segítségével ügyekezett enyhíteni, fontos adalékaitól vagyunk megfosztva, legalább egyelőre. De így is fogalmat alkothatunk magunknak a nemzetünket ért súlyos csapásnak a költőinket megbénító hatásáról, a melynek jegét a Pesti Röpivek, a Forradalmi Emléklapok stb. iparkodtak felolvasztani. Arany részint költői egyéniségének természete, részint a censura vaskényszere miatt nem szívesen vette lantjára a nemzeti fájdalmat, a melynek költészetté alakítása akkor kétségkívül leginkább meghatotta a közönséget, de másrészt könnyen veszélyeztette mind az írót, mind a szerkesztőt, mind az egész vállalatot. » A közelebbi évekre vonatkozólag — írja Arany 1850. ápr. 14-én Szalontán kelt levelében Szilágyi Sándornak — semmi sincs nálam, sőt — meg-38*
