Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Thelekessy Mihály - II. közl. 544

THEI.EKESSY MIHÁLY. 551 után az egész uradalom gondviselőjévé tette, s nemcsak föltét­lenül bízott benne, de ragaszkodott is hozzá, mint boldogult édes atyja leghívebb szolgájához. Pedig Moncsek tetőtől talpig gazember s e mellett nem közönséges gonosztévő volt. Ha Thelekessy, idejében megismerve őt, elcsapja magától, talán az események is máskép alakulnak, de egy pillanatra sem kételkedett benne s házassága után is megtar­totta tisztében. O fogadta a cselédséget úgy a várba, mint a rov­nai kastély szolgálatára, s gondja volt rá, hogy mindnyájan hozzá méltó hitvány emberek legyenek, kiket czéljaihoz képest vakon fel­használhasson. Minden akasztófa kerülőnek kenyeret adott, ha valami alkalmas tulajdonságot fedezett föl benne; mert nemcsak az erős karnak, lopás-, rablásban szerzett tapasztalatoknak volt kelete nála, irás olvasásban, ötvös mesterségben, chirurgiában jártas embereket is szívesen fogadott, lia a társadalom már kive­tette őket kebeléből. ') Ily módon Lednicze vára rövid idő alatt a legveszedelmesebb fajtájú gonosztevők tanyája lett és Moncsek lelkében már megfogamzott az az ördögi gondolat, hogy fiatal urát is a kárhozat örvényébe ragadja. Ilyen emberek közelében tölté napjait ura távollétében a íiatal asszony ; szerencséjére még nem ösmerhette alaposan kör­nyezetét s nem ért rá, hogy a tapasztalt dolgokon és saját hely­zetén tűnődjék. Húgai nevelése, kiket magához vett, s a nagy háztartás gondjai úgy elfoglalták minden óráját, hogy az unat­kozás — ez ösmeretes gonosz tanácsadó — sem férkőzhetett közelébe. I)e azért mégis hosszúnak tetszett előtte az idő, míg ismét viszontláthatá férjét, ki ezalatt serényen forgolódott a csatatéren, részt vett Esztergom és Visegrád visszafoglalásában, s csak őszszel tért meg családja körébe. E hadjáratban, — mely a magyar fegyverekre nézve több szerencsével járt, mint a tavalyi — Thelekessy is kitüntette magát s érdemei fejében Fejérkőy István nyitrai püspök és kir. helytartó bizonyos Veszka és Bezdedö trencsény-vármegyei hely­ségekben fekvő jószágokat adományozott neki, melyek Borovszky Tamás magva szakadtával a koronára szállottak. Nem valami tekintélyes adomány, — mindössze is egy nemes udvarház és tartozékai, két egész jobbágyhely és öt zsellértelek forognak szóban,2) — de legalább kardjával szerezte, s mindenesetre a mellett bizonyít, hogy korán figyelmet tudott ébreszteni maga *) L. az alább következő tanúkihallgatásokat. 2) Az adománylevél 1596. ápril 10-én állíttatott ki. Orsz. ltár. N. R. A. fasc. 1088. nr. 39. A beigtatást az esztergomi főkáptalan telje­sítette. Capsa, 12. fasc. 5. nr. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents