Századok – 1890

Értekezések - DR. KARÁCSONYI JÁNOS: IX. Bonifácz pápa bullái 485

IX. BONIFÁCZ PÁPA BULLÁI. 491 méltóságát Upory, a mikor rendeletet kap, hogy hagyja oda a gazdag Erdélyt és menjen át a kicsiny és szegény szerémi püspök­ségre, átengedvén helyét Jakabfia Jánosnak, addig erdélyi pré­postnak (1402. febr. 10.) *) Mi lehetett ennek a hirtelen változásnak oka ? Kinek volt kifogása Upory ellen ? A római szentszéknek nem. Mert ennél Upory annyira kegyben állott, hogy abból egyszerre 20 javadalom adományozá­sára kapott engedélyt2 ) és később is a 1403-iki háborúban Upory a pápa pártján állott. — Zsigmondnak nem tetszett Upory kinevezése és hihetőleg azon ürügy alatt kérte annak meg­semmisítését, hogy ő e kinevezés idejében fogságban volt és így ajánlatot az új erdélyi püspök személye iránt nem tehetett. Vála­szolhatta volna ugyan erre IX. Bonifácz, hogy az egyházi törvé­nyek tiltják a püspöki székek sokáig tartó betöltetlenül hagyását, s azt sem tudhatta, hogy egy magyar ember és volt kanczellár ellen a királynak majd kifogása lesz, de nem tette. Engedett ebben is a király óhajának, és Uporyt a szerémi püspökségre helyezte át, erdélyi püspökké pedig Jakabfia Jánost nevezte ki. Igaz, hogy ez ügyben Zsigmond akarata nem valósúlt. Am e valósulás nem a szentszék jóakaratán múlt, hanem azon, hogy Zsigmond Uporyban emberére talált. Upory erősen ragasz­kodott a kánonjog azon szabványához, mely szerint a püspököket csak az ő beleegyezésükkel szabad más püspöki székre áthelyezni. 0 nem adta beleegyezését, maradt Erdélyben, míg csak Zsigmond nem engedett és csakugyan 1403. elején örömmel készítették a pápai kanczelláriában azt a levelet, melyben Uporyt a szerémi püspöki székből föloldják és újra Erdély főpapjává tették.8) Nagy befolyást gyakorolt még királyunk a javadalmak betöltésére a kegyúri jog révén is. Igazoltuk fentebb, hogy a kegyurak kijelölő jogát a római szentszék nyiltau elismerte. A mit megadott az egyeseknek, azt megadta a királynak is. így e kötet adatai igazolják, hogy Zsig­mond király jelölte ki Albertfia Miklóst szebeni prépostúl,4 ) Grazari Andrást zágrábi kanonokúi5 ) Györgyfia Orbánt szerémi olvasókanonokúi,6 ) Demeterfia,Jánost köleséri főesperesűl,7 ) Uski Jánost pozsonyi prépostúl.8 ) És ezen kijelöléseket hazánk főpap­jai elfogadták, a javadalmakat a kijelölt személyeknek adomá­nyozták. Midőn pedig ezen javadalmasok nagyobb biztosság okáért a pápához folyamodnak, hogy javadalmaik birtokában x) E kötet 407 — 8. 11. — 2 ) U. o. 375. I. — 3 ) U. o. 504. 1. 4) U. o. 65. 1. — 5 ) U. o. 106. 1. — 6 ) U. o. 140. 1. 7) U. o. 148. 1. — 8 ) U. o. 453. 1. 32*

Next

/
Thumbnails
Contents