Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - JAKAB ELEK: Die Rumänen und ihre Ausprüche írta Hunfalvy Pál - I. közl. 249

254 TÖRTÉNETI IRODALOM. 2-49 most is megverte ugyan őket, s a dák tartományt 249—250-ben még egyszer tiirbető állapotba helyezte, Apulumba uj lakókat telepített, a miért őt a tartomány 250-ben mint a tartomány helyreállítóját (Restitutor Daciarum) ünnepelte ; de már 251-ben egy újabb csatát s abban életét is elvesztvén, utóda Gallus pénzen vásárolt békét ; 253—60-ig Yalerianus alatt megújult a markomannok támadása, a góthok és segítő társaik csak Dákián át érkezhetvén a Dunához, természetes, hogy azt egészen elözönlötték, s már ekkor Thrakiában dúltak ; Gallienus alatt 268 körűi Dakia sorsa felett a koczka elvettetett, a góthok a befagyott Dunán átkelve, tűzzel és fegyverrel pusztítottak egész Kis-Azsiáig. tehát, hogy már azelőtt 257 vagy 258-ban egész Dákiának birtokukban kellett lenni, tények igazolják, jelesen az, hogy földén 257 után vert pénzt többé nem találtak, felirat sem található Gallienuson innen, a mi Róma és Dákia, a császár és e tartomány népe között pénzbeli egybeköttetés nem volt s a római polgári élet meg volt szűnve ; csak két legio maradt egy ideig a mai Bánátban, a mit nevöket viselő téglabélyegek igazolnak; 260-ban ezek is Moesiában, tehát a Duna jobb partján voltak, ez volt a római birodalom határa (limes) nemcsak Noricumban és Pannoniában, de le egészen a Fekete-tengerig. Itt Hunfalvy, Vopiscus nyomán, indokolva adja elő, miért s miként egyezett bele Aurelianus Dákiának 271-ben elhagyásába, kivonta onnan a római gyarmatokat, áttelepítve a Duna jobb partján Moesiába, s ezt a maga nevéről Aurelianusi Dákiának nevezte. Mintegy 160 évig éltek itt ellenséges népek közt elszigetelt helyzetben a rómaiak — mondja Hunfaly — de nem hihető, hogy akkor mind elhagyták volna Dákiát ; a kiknek nem volt veszteni és megmenteni valójuk, azok ott maradtak ; de a jobb rész, a római polgáriasodás képviselői bizonyára már Aurelianus egyezkedése előtt átmenekültek a Duna jobb partjára. Hogy a benmaradottak száma kevés volt. abból következtethető, mert római élet nyoma többé közöttük nem található ; politikai támpont nélkül isteni tiszteletöket is aligha megtarthatták a benyomuló barbárok ellenében. A pogány vallásoknak mindig a nemzetiség a támasza, ha ez elvész, vagy beolvad, megszűnik vagy beolvad az is, vagy egyesül az új idegen vallással. Egyiknek sem levén határozott dogmája s csalhatlanságra igénye, nincs kizáró jellegök is. Bár a keresztény vallásnak már 260—270 körűi a római tartományokban számos követői, hívei és alakult egyházközségeik voltak, de a távollevő Dákiába még el nem hatott. A legderekabb császárok, minő Trajanus és Marcus Aurelius a keresztény hitet, mely a császár-isteneket és császár-cultust megvetette, államveszélyesnek tartották, s a kereszténységnek nem