Századok – 1890
GRÓF SZÉCSEN ANTAL: Elnöki megnyitó beszéde az 1890. jan. 26-án tartott közgyűlésen 97 - DR. WENZEL GUSZTÁV: A Frangepánok Magyarország történetében az Anjou királyok korában - I. közl. 193
AZ ANJOU KIRÁLYOK KORÁBAN. A többi ezen idei Frangepánokra nézve megjegyzendő : a) Duyiii testvérének Jánosnak volt 3 fia: Bertalan, Guido és Frigyes (1302.) — b) Yidnek (1280.) két fia János és Lénárt 1289. és 1290. a magyar legelőkelőbb főurak közé tartoztak, közelebbet azonban róluk csak annyit tudunk, hogy Jánosnak volt három fia Bertalan, Guido (Yid) és Frigyes, kik Duymmal együtt Yeglia szigetét birták (1302.), s bogy Lénárt unokái 1307. a sziget birtokának részesei voltak. — c) Ugyan az 1307. évnél említett Lénárt, Duym, Mark és Schinella közvetlen származását nem vagyunk képesek meghatározni. Duymról (1310.) Impastrari azt mondja, hogy Yelenczéhez mindig különös hűséggel viseltetett, hogy szolgálatában a Ferrara elleni háborúban részt vett, hogy a velenczei nagy tanácsnak tevékeny tagja volt. s hogy 1317-ben meghalt. Ugyan Impastrari szerint Yeglia felének kormányzásában testvére Márk lett volna utódja, kinek három fiát, Bertalant, Pétert és Miklóst is említi.J) — d) Látjuk ezekből, hogy a Frangepán családnak a XIII. század végén és a XIV. század kezdetén igen számos ivadéka volt, s így csakugyan megfejthetlen rejtély, hogy a fent jelzett Duymon, Frigyesen, Bertalanon és két fián Istvánon és Jánoson kivűl Magyarország Anjou-kori történelme körében több Frangepánnal nem találkozunk. 3. Különösen érdekes IV. (Kun) László magyar királynak 1289-ki, az előbbi királyok adományait megerősítő privilégiuma, melyről Cubich azt állítja, hogy Veglia szigetére s az ottani püspökség feletti egyházi kegyűri jogra is vonatkozik.2) Ezen hibás ipsius Comitis Bartholomaei stb. (megerősítik ezen okmányt) 1358. datum in Jírigne die 21. m. Februarii« (XVI. századi másolat a bg. Esztcrházyc.salád levéltárában.) Duym nejének Ursának s Frigyes nejének, Erzsébetnek származásáról határozottat nem tudunk, s Impastrari is ITrsáról csak azt mondja, hogy »nata da cospicuo lignaggio« (id. m. 8. 1.); -— valamint Cubich is Duymról, hogy »ebbe in moglie una dama di cospicui natali di nome Or sa« id. m. II. 85. 1.) ') Id. m. 9. 1. 2) »II re Ladislao con privilegio del 1289. datato ai 13. luglio (helyesebben junius 11-én) confermava loro (értetnek a Frangepánok) quante franchigie e feudi aveano conferito Stefano suo padre e Delà suo avo alla famiglia Frangipani. K da notarsi in quaesta conferma che il re nomina Veglia come feudo della corona ed agli Frangipani conferisce il diritto di nominare i vcscovi delle tre chiese di Veglia (!) Segna e Corbavia.« Id. m. II. 84. 1.