Századok – 1889
Értekezések - JAKAB ELEK: A kolozsm. apátsági zárda mint üldözöttek menhelye - I. közl. 1
MINT ÜLDÖZÖTTEK MENHELYE. 63 Tolt. Sőt a mit Kolozsmonostor a Báthoriak alatt lélek és házszámban gyarapodott is, II. Rákóczi Györgynek 1660-ban Szeydi budai török basával Gyalu és Fenes közt vívott szerencsétlen harcza következtében, csaknem egészen kipusztult, lakosainak egy része Kolozsvárra költözött be, a másik másfelé távozott, úgy, hogy a törököknek innen eltávozásakor mind K.-Monostor, mind Fenes lakatlan pusztává lett. . . Elpusztult a föld és falu, de a jog nem. Kolozsmonostor ősi katholikus alapítvány volt, s már ekkor félezred évet átélt, nem volt oly könnyű eredeti rendeltetésétől eltérítni. Vármegyei föld volt, bár Kolozsvártól csak egy kis patak választotta el; a protestánsok száma itt nem volt -oly nagy, nem kiizdhettek oly tömör harczsorban, s akkora hatással, mint benn Kolozsvár zárt falai közt; főúr ellenben sok volt a falukon elszórva, ezek az országgyűlésnek mind született tagjai s a politikai vitában gyakorlottak, sokan szólaltak fel a megsértett jog védelmére s bajosan voltak legyőzhetők. Kolozsmonostort a korona tekintélye, a történelmi és katholikus jog s a nemzeti hagyomány védte. E falak közt néhány aggastyán pap és jezsuita, vagy a kik máshonnan elüldöztettek, oda érve, mindig bátorságos menhelyet találtak. Ennek meggyőző bizonyítékai azon eredeti jezsuita iratok és könyvek, melyek ezelőtt 14 évvel véletlenül az én kezeimbe jutottak. • A dolog így történt. Az erdélyi kir. kormányszék 1790. Nagy-Szebenből Kolozsvárra költözvén át: az ország legfőbb igazgatása hivatalos helyeűl, mint akkoriban e város legnagyobb, legkényelmesb és legdíszesb épületét, a jezsuiták akadémiai nagy Collegiumát bérelte ki, levéltárát a Refectoriumba s mellék-lakosztályokba helyeztetvén el. • S ott volt az 1873-ig, a mikor Buda-Pestre felszállítását, az •országgyűlés elhatározván:, végrehajtására, mint igazgató én bizattam meg. A jezsuitákról egész mondakör van forgalomban a nép közt, miktől néha mivelt ember sem képes egészen elzárkózni. Beszélnek a templom alatti kriptákban elásott kincsről, a volt kir. kormányszék elnöki osztályából az úgynevezett Kökeribe') ]) Hajdan a jezsuiták tornázó s nyári mulatóhelye, most r. kath. .elemi lánynevelű intézet helye.