Századok – 1889
Értekezések - JAKAB ELEK: A kolozsm. apátsági zárda mint üldözöttek menhelye - I. közl. 1
MINT ÜliDÜZÖTTEK MENHELYE. 3 ból kizáratásába beleegyezik, s az arról hozott törvényt megerősíti. A Báthori-ház a r. katholicismusnak ez országrészben ióoszlopa s támasza volt. István király, Kristóf fejedelem, a pápa kegyeltjei, a római és bécsi jezsuita rendfőnökök barátai voltak. Az ifjú fejedelmet jezsuita nevelte, gyóntatója is az volt, maga rajongásig buzgó katholikus. Ez természetes is. A gyöngéd benyomásokra fogékony lelkületű ifjú fejedelem, saját belső érzése és a hozott törvény közt válpontra állítva, erős lelki harcz s kínos tusakodások közt nem tudta elhatározni: védje-e a jezsuitákat, a t mire szíve vonzotta, de a mi bizonyosan fejedelmi székébe kerülhet, vagy megerősítse a törvényt s eltaszítsa magától, sőt áldozatul engedje legjobb barátait, a kiktől üdvét függeni vélte, tanítóját, a ki a vallás legelső s legszentebb érzelmeit csepegtette szívébe, földönfutóvá tegye azokat a férfiakat, a kiknek új hazát atyja s nagybátyja adott? Választania kellett, s ő a fejedelmi süveget választotta, a kivánt törvényt a KK. és Hl í. csaknem erőszakos követelésére megerősítette.... Legyen csak fejedelem, lesz módja az elégtételre — gondola, s az erdélyi fejedelmi széket elfoglalta. A jezsuitákat Erdély földéről kizáró e törvény volt oka 1594-beri a fejedelmi tanács összes unitárius és reformált hitvallású tagjai bakókéz által elvéi'zésének. E zsarnoki tény után Erdélyre szörnyű idők következtek. A fejedelmi erőszakot erős nemzeti visszahatás követte. A jezsuiták megmaradása lehetlenséggé vált. Visszahelyezte jogaikba s birtokaikba Básta cs. főhadvezér fegyverhatalommal, s ugyanazzal ismét kizárta Bocskai fejedelem ; törvény erejével, kétségbeesett harcz után másodszor és harmadszor 1607. és 1608-ban Rákóczi Zsigmond. Argenti János atya, az erdélyi jezsuiták rendfőnöke, országgyűlési beszédei, Írásban való önvédelme s társadalmi tevékenysége, az önmérséklő bölcseség, hatalmas akaraterő és rettenthetlen férfiúi bátorság példányképe lesz minden időben a komoly meggyőződést tisztelni tudó emberek előtt. Midőn az Í607.jun. 10-ki kolozsvári országgyűlésen visszafogadtatásukat nem nyerhették meg, sőt kizáratásuk ismételve törvénybe igtattatott, kérték s meg is nyerték Rákóczi Zsigmond fejedelem bizonyság-levelét arról: