Századok – 1889
Névkönyv és alapszabályok (Melléklet a Századok 3-ik márcziusi füzetéhez)
4 r) a hazánkat érdeklő történeti kutatások iránt különös érdemeket szerzett. Minden tagnak jogában áll tiszteleti tagok ajánlatát javaslatba hozni, s ezeket a választmány absolut többséggel választja meg. Az ilyenek megválasztatásukról oklevelet nyernek. 9. §. A társulati elnökség áll az elnökből és két alelnökből, kik — és pedig első sorban az elnök, akadályoztatása esetében pedig az alelnökök egyike — a társulatot a választmánynyal egyetértve vezetik és igazgatják. 10. §. Elnökké és alelnökké oly férfiak választatnak, kik a liazai történettudomány művelése vagy előmozdítása által kitűnő érdemeket szereztek. A társulatot a hatóságok és mások irányában az elnök, vagy gátoltatása esetében az alelnökök egyike képviseli; a gyűléseken s üléseken ők elnökölnek, jogukban áll — ha a társulat érdekei sürgetőleg kívánják — rendkívüli üléseket is hirdetni. A tagok egyenlő szavazatai esetében az elnöklő döntő szavazattal bír. 11. §. Az elnöknek, illetőleg a társulat ügyeit vezető alelnöknek jogában áll a pénztár állapotát bármikor megvizsgálni. 12. §. A társulat titkára — ki a választmány által meghatározandó tiszteletdíjt élvez — úgy az évi, mint a havi üléseken előterjesztői hivatalt visel; a határozatok végrehajtásáról gondoskodik ; a jegyzőkönyvet, melyet az elnöklővel együtt aláír, vezeti; a társulat közlönyét a választmány befolyása mellett szerkeszti ; levelezéseit folytatja s könyvkiadásaira, valamint az irattárra felügyel. 13. §. A társulat jegyzője a titkárnak segítségére van, és őt gátoltatása esetében helyettesíti. 14. §. A pénztárnok a társulat vagyonát híven és pontosan kezeli; a pénztár állapotáról a havi üléseken átalános jelentéssel, az évi közgyűlésnek pedig részletes számadással tartozik. Pénzt a választmány határozata alapján az elnök, ügyvezető alelnök, vagy a rendes havi kiadásokat illetőleg a titkár által aláírt utalványokra — a melyekkel azután beszámol — szolgáltathat ki; kivévén a rendkívüli eseteket, a midőn az elnök saját határozatából is utalványozhat 50 forintig való összeget, a legközelebbi választmányi ülés utólagos jóváhagyása mellett. A pénztárnok — ki rendesen dijaztatik — bármikor is tartozik az elnöknek, illetőleg a társulat ügyeit vezető alelnöknek módot nyújtani arra, hogy a pénztár állapotát megvizsgálhassák ; a választmány elé minden havi ülésen pénztári kimutatást, s minden év végén pontos számadást terjeszt, melynek megvizsgálásáról a választmány intézkedik, s netaláni felülvizsgálat végett az évi közgyűlés elé bocsátja. 15. §. Az ügyész a társulat jogait védi. A titkársegédet, vagy a szükséghez képest más tisztviselőt, vagy napidíjast a választmány fölhatalmazása alapján az elnök nevezi ki. 16. §. Az elnökök, titkár, jegyző és ügyész a választmányi üléseken szavazattal bírnak. Az elnöklő szavazata, egyenlő szavazati! eredmények esetében, döntő.