Századok – 1889
Értekezések - Dr. PÓR ANTAL: Kálmán győri püspök (1317-1375.) 369
376 pór ant a íj. III. Nemsokára azután (1336. közepén) I L Miklós győri püspök elhunyt. Károly király évek során át nem volt jó indúlattal iráuta. Valószínű, hogy Miklós püspök némi jóakarattal, vagy legalább nem oly ellenséges indúlattal viseltetett pártütő félvérei, a Német-Újváriak iránt, mint a király a maga s az ország érdekében megkívánhatni vélte. Mindamellett midőn 1318-ban Győr várát a püspökség minden egyéb javával és jövedelmével a király lefoglalá és lefoglalva tartá, ez erőszakoskodását az ország mindkét érseke és számos püspöke, tehát ép azon elem, melynek hazafiságához és a király iránti hűségéhez azon időben a legcsekélyebb gyanu se fért, és informáczióik szerint a pápa is megrovandó, helytelen szenvedélyességnek minősítette,x ) és fölhívta a királyt, hogy a győri egyház javait visszaszolgáltassa, az elkövetett károkért pedig eleget tegyen. A pápa ez intésére magába térvén a király, visszaadta ugyan a püspök javait és valamelyes kárpótlást is igért neki a tömérdek okozott kárért ; később (1335.) azonban újra feldühödött a püspökre, jószágait és jövedelmeit ismét lefoglaJtatta. Ez igazságtalanság, melyet Károly király mindinkább önkényre hajló természetének kell betudnunk, kétségkívül siettette a püspök halálát. Eltemetvén püspökét, nem kis zavarban lehetett a győri káptalan a teendők iránt. A királylyal szemben, ki a győri egyházat kétszer meggyalázta és megkárosította, nem viseltethetett föltétlen jó indúlattal. Pedig most a király azon sürgős óhajtásával kellett leszámolnia, hogy természetes fiát, az alig husz éves gyerek-embert főpásztorának válaszsza. Kuszálta a bonyodalmat azon körülmény is, hogy a szent-szék, épen Károly király indítványára, magának reserválta volt a győri püspökség betöltését, mint tudjuk; de — úgy látszik — e jogával ép a választandóval szemben, e kényes alkalommal élni nem akart, és hallgatagon *) »Motura aninii tui sequens potius, quam iudicium ratíonis«, mondja XXII. János pápa. Thciner, Monum. Hung. I. 462.
