Századok – 1889

Értekezések - Lg. ÓVÁRY LIPÓT: Zsigmond király és az olasz diplomatia 273

276 ZSIGMOND KIRÁLY ütközetben török fogságba esett neversi gróf magas váltságdíjához maga is hozzájárulhasson, elzálogosította e követelését 100 ezer aranyért egy burgundiai kalmárnál, s úgy ez, mint maga a burgundiai herczeg többször tettek lépéseket Velenczében e tartozás behajtása végett, de mindig sikertelenül. A Dalmáczia átengedése ügyében a velenczei Signoria és Nápolyi László közt folyt tárgyalásokra vonatkozólag a velenczei állami levéltár igen érdekes okleveleket tartalmaz. Az alkudozások Yelencze és Nápolyi László biztosai közt közvetlenül a párt király hadainak leveretése után 1409-ben folytak, s alig néhány hét alatt be is fejeztettek. Az illető szerződés szerint, mely 1409. ápril 13-án lőn aláirva, Yelencze kötelezte magát Zára városának birtokbavétele napján 40,000 aranyat, azonkívül pedig két év alatt még 60,000, összesen tehát 100,000 aranyat fizetni Nápolyi Lászlónak Dalmáczia birtokjogának átengedéséért. Zára átadása megtörténvén, Nápolyi László követei még ugyanez év augusztus havában gazdagon megajándékozva tértek vissza Nápolyba. Zsigmond még ugyané hóban a dogéhoz intézett levelében erélyes remonstrácziót intézett Yelenczéhez Zára elfoglalása miatt, melyre válaszolólag a Signoria külön követe által Ígérte megadni a szükséges felvilágosításokat, s annak számára védmenetet is kért Zsigmondtól. Azalatt pedig, felhasználván az időt, alkudozásokba bocsátkozott Trau, Sebenico s több más dalmácziai város és sziget polgáraival a velenczei köztársasághoz való csatoltatásuk ügyében. Megérkezvén a védmenet, a Signoria egy lombardiai papot, Pál mestert, küldte követül Zsigmondhoz. Az ennek adott utasításokban a Signoria azt bizonyítgatá, hogy Dalmáczia átvételével nemcsak a saját, de Zsigmond érdekeinek is használt, amennyiben egyrészről tengerpartjait kalózok betörései ellen biztosította, másrészről pedig László távoztával Zsigmondot egyik leghalálosabb ellenségétől menté meg. Kiemeli különösen azt, hogy László ama követelését, hogy szabad átvonulást engedjen neki Dalmáczián keresztül Magyarországba, a Signoria határozottan visszautasította, s miután Trau és Sebenico annexióját illetőleg is felsorolta mentségeit, fölemlíti a Zsigmondnak tett