Századok – 1888

Tárcza - A M. Tört. Társúlat - 84

T Á 11 0 Z А. MAGYAK TÖRTÉNELMI TÁRSULAT. A jan. 5-én tartott választmányi ülesen az elnökök távollc'tében báró Orbán Balázs v. t. mint korelnök elnökölt. Két felolvasás tartatott. Rónai Horváth Jenő a magyar hadtörténet fontosságáról értekezett s kap­csolatban ezzel a Nádasdy Ferencz tábornagy életére vonatkozó levéltári adatokat ismertette. Utána Jakab Elek értekezett Erdély színeiről. Folyó ügyekre kerülvén a sor, titkár jelenti, hogy Bay Hona 100 frttal a magyar Történeti Életrajzok alapjához járult s hogy Baross Gábor, közmunka- és közlekedési miniszter úr, ki társulatunk kutatásait eddig is oly hathatós pártfogásban részesítette, munkálkodásunk iránti érdeklődé­sének azzal adott újabban kifejezést, hogy az alapitó tagok sorába lépett. Felhangzó éljenzéssel vétettek tudomásul. Évdíjas tagokká megválasztat­tak : Tisza István orsz. képviselő (aj. br. Radvánszky Béla), Szmialovszky Valér orsz. képviselő * (aj. Kämmerer Ernő), Sal Ferencz nagyváradi pol­gármester (aj. Czobor Béla), Veress Endre Bukaresten (aj. Koos Ferencz), ifj. Kammerer Fereneznc sz. Náclassy Mária úrnő Kastélyos-Dombón (aj. Vay Kázmér), Piukovüs Ödön kir. ítélőtáblai bíró (aj. Széli Farkas), Sántha Elemér ügyvédjelölt (aj. Máté Sándor), Wolf Lipót bor-nagykereskedő Kismarton (aj. Koleszár Mihály), Rimaszombati egyesült prot. főgymnasium (aj. Sárkány Imre), Rózsahegyi társaskör (aj. dr. Csősz Imre). Pénztárnok bemutatja múlt évi számadását. Pénztárvizsgálókká Deák Farkas és Horváth Árpád neveztettek ki, kik jelentésöket a febr. 3-án tartandó közgyűlésen fogják bemutatni. E napot (febr. első csü­törtökje ünnepre esvén) még a deczcmberi havi v. ülés tűzte ki. Ezután zárt ülés következett, melyben elhatároztatott, hogy a társú­lat b. Radvánszky Bélának »Történeti Emlékek a régi magyar családi élet­ből« ezimü gyűjteményét, mely Bethlen Gábor vásárlási könyvét s Rákóczy György 1619-iki fizetés könyvét és számadásait tartalmazza, ki fogja adni, s kiadási feltételek megállapítására Pauler Gyulából, a társúlati ügyészből s titkárból álló bizottságot küldött ki. Ezzel az ülés eloszlott.

Next

/
Thumbnails
Contents