Századok – 1888

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Révai Kata Szidónia levelei férjéhez - I. közl. 798

LEVELEI FÉRJÉHEZ. 807 Az öreg asszonyságot Szent-Jánosról temették s hozzá tartozóinak nem csekély fejtörést okozott az a kérdés, hogy praedikáczióval és szertartással temessék-e, vagy pedig minden pompa nélkül történjék végtisztessége, mert a boldogult mint már említettük az ágostai evang. vallás követője volt és »ha czeremoniával fogunk temetni — irja Kata Szidónia férjének — az egész atyafiakat kell híni s ő neki szegénnek, dicsekedés kivül mondván, nagy urak, derék emberek s udvarnál közel való attyaliai vannak, de azok mind pápisták, azok bennünket a kik luteránusok vagyunk nem иду mint embereket, hanem mint legalábbvaló állatokat tartják, azok tudom csak azért sem gyünnének, hogy luteranus praedikácziót kellene hallgatniok.« Mit határoztak e kérdésben, bizonnyal meg nem mondhatjuk, de a levelekből ugy látszik mégis, hogy a szertartásos temetés mellett maradtak, mert Kata Szidónia 8 frájezimert öltöztetett gyászba s hintóit Bécsbe kiildé fekete posztóval boríttatni, mert arra is sokat adtak ám ebben az időben, hogy a ki maga mély gyászt visel, borittatlan hintóban ne járjon s az ur asszony, minden takarékossági elvei mellett is, inkább rá költötte azt a néhány forintot, hogysem az emberek megszóllását felvette volna (51 levél.) Már előbb kellett volna említenem, de tudom hogy a szíves olvasó a közlött mutatványokból ugy is észrevette s talán megbocsátotta a levelek írójának, hogy néha nem eléggé magyar s vét a nyelv szabályai ellen. — Olyan vidéken születvén, hol alig hangzott magyar szó s a nép széltére csak tótul beszélt, német származású édes anyja oldala mellett, folytonos érintkezésben idegen ajkú emberekkel, bizony nem róhatjuk fel neki hibául e fogyatkozását. Tapasztalhatjuk azonban, hogy mikor kellő gondot fordit az irásra, csak elvétve hibázik, gyökeres magyar szólásformákkal él s inkább szókötése árul el idegenszerűséget, a mi azonban véleményünk szerint hellyel közzel még érdekesebbé teszi leveleit. • De már az ortrographia bizony egy csepp gondot sem okozott Kata Szidóniának, kivált ifjabb éveiben, sőt vidám perczekben maga is örömest tréfálózott efelett urával: »Higyje meg kegyelmed — irja 1658. november 20-ról, hogy kgd vétkezett az olvasásban s nem én az Írásban, csakhogy kgd engem eremest nevetne, hatalmas vigyázó és főiró vagyok én, csakhogy félek, az emberek azt nem hisznek felőliem.« Gyermekkora óta tót és német nyelv hangzott leginkább fülébe, eleinte egy pár tót levelet váltott is férjével, de már a németet bajos lett volna vele megkísérteni, mert Ostrosics uramnak nem vette be a természete ezt a nyelvet, s a felesége távol-