Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: Gróf Széchenyi István beszédei összegyűjt. Zichy Antal 75

78 TÖRTÉNETI IRODA LOM. lődésüuk történetére, s végre még egyes, azóta bár rég meghaladott kérdések fejlődésére is, úgy anyagi mint szellemi, úgy alkotmányos mint nemzetiségi érdekeink terén !« Attól az időtől kezdve, mikor a felsőháznál magyarul mert felszólalni, egész addig az ideig, mikor mint felelős miniszter saját tárczája ügyében szólva, a vasutak építésének sürgősségére utalt: minden akár országgyűlési, akár akadémiai, akár más alkalmi beszédében folyvást a magyar nemzetiség erősbülését czélozta, folyvást szunnyadó erőink kifejtését hangsúlyozta s fejtegette. Senki sem volt az újabb korban nálunk, a ki oly készséggel ragadt volna meg minden alkalmat s ki oly páratlan fogékonyságot mutatott volna minden kérdés iránt, mely nemzetünk regeneratiójával összefüggött. Széchenyi beszédeit olvasva, lehetetlen amaz eszméket föl nem ismernünk, a melyek őt mint embert, mint politikust, mint philosophot s mint hazafit jellemzik. Már Kemény Zsigmond megjegyezte a Széchenyiről írt kitűnő essayjében, hogy a Széchenyi beszédeiből jelleméneke három alaphangja tűnik ki: mély hit saját politikai meggyőződésének helyességében ; méla és fájdalmas érzés isolált állása miatt; megdöbbentő jósszellem a közelgő veszélyek iránt. Az első inkább pályájának első felében, a két utóbbi pályájának második felében érezhető igazán. Mikor azt írja: »Oh, érzem, hogy mind az, a mit kezdeni akarok, sikerülni fog, ha nem is mindjárt, s ha nem is általam!« s ismét: »Most tisztán áll előttem, hogy egy holttestet akartam életre ébreszteni — nem tűrhetem el, hogy része legyek egy rothadó testnek«, — majd mikor a magyar nyelv ügyében tartott beszédében így nyilatkozik : »azt tartom, egy emberélet lefolyta után vagy magyarabb világ lesz, mint van, vagy elvész a magyar« : — mindenki előtt könnyen felfogható a logikai számításnak ama biztossága, a mely kérlelhetetlen következményeket alkotott vala. Széchenyi erős önérzete évek multán sem gyöngül. Minden nevezetesb beszédében elmondja, milyen volt a nemzetiség állapota, mikor ő fellépett s mivé fejlődött néhány rövid év alatt. »Akkor — úgy mond — bizonyos körökben azt mondák : Seht nur diesen verfluchten Kerl, er macht uns noch Oonfusionen«, de ő öntudatosan indúlt el pályáján s lehetetlen volt észre nem vennie a hatást, mely működésével a legszorosabban összefüggött. Mikor később a kétely szürkülete kezdte beárnyékolni erős önbizalmát s reménységét : az a tudat mindig élénken s még fokozódottabb mórtékben nyert kifejezést beszédeiben, hogy a magyart ő kelté föl a kínos agóniából. Hogy mily fájdalmas volt beszédeinek ama másik alaphangja, mely a demokratiai eszmék rohamos fejlődésével párhuzamosan növekedett s a mely közvetítő szerepének következménye volt : semmi sera mutatja inkább, mint ama sötét humora,