Századok – 1888
Értekezések - ZSILINSZKY MIHÁLY: Patócsy Ferencz - II. közl. 714
PATÓCSY FERENCZ. 717 fel ! Valószínű, hogy ily körülmények között még erélyes férfiú sem tudott volna hamarjában biztos irányt követni. Hogyan lehetett volna tehát várni egy gyenge asszonytól ! A főhatalom tényleg a megrovott főurak kezében volt. Martinuzzi Fráter György volt a kincstartó és a főkormányzó. Patócsyval csak ritkán értett egyet ; külömben soha sem szerette, éppen úgy mint Petrovichot sem. Most úgy tüntette fel a dolgot Izabella előtt, mintha ő szerezte volna vissza a magyarországi alvidéki vármegyéket. Ezt azonban Báthory András nem nézte tétlenül. Minden követ megmozdított arra nézve, hogy a tiszavidéki vármegyéket Ferdinánd hűségére hajlítsa. Ezzel nemcsak Fráter Györgynek, hanem Patőcsynak és mindazon főuraknak ellenzését idézte elő akik a gyulai gyűlés által megsértve érezték magokat. Igaz, hogy ezek egymással ellenséges viszonyban éltek. Fráternek uralmát sem Petrovich. sem Patócsy nem akarta tűrni ; többször tettek jelentést a királynénak, hogy a kincstárt hűtlenül kezeli, s hogy e miatt általános elégületlenség uralkodik az országban. Igaz, hogy a gyulai gyűlés rólok is azt mondta, hogy a behajtott adónak nagy részét magoknál tartják ; de azt hitték, hogy ezért voltaképeu a kincstárnokot kell kérdőre vonni. Azzal tisztában voltak, hogy a gyenge királyné nem képes erélyesen fellépni; ennél fogva azt határozták el egymás között, hogy Frátert valamely országgyűlésen fogják megbuktatni. A legközelebbi gyűlés február közepére Gyaluba volt összehíva a királyné által; de nem ott, hanem Kolosváron tartatott meg. Ezt az alkalmat használta fel Patócsy és Petrovich arra, hogy a rendek figyelmét a kincstár rendetlen kezelésére hívják fel. A királynénak e részben tett panaszára oly nagy ingerültség támadt Fráter ellen, hogy az nem is mert a városba menni. A gyűlés kimondá a végzést, hogy állásától elmozdittatik. és mindenben a királyné parancsainak alávettetik. Ezen végzésre minden más ember visszavonult volna, amint azt Patócsyék várták is; de a barát egy ügyes fordulattal ismét urává lett a helyzetnek. Ugyanis a gyűlés után két nap múlva a királyné lábaihoz borúit, sírt, igért, és - kegyelmet nyert ! Patócsy boszankodott a királyné gyengesége miatt ; de mit tehetett ellene? Egyelőre meg kellett nyugodnia az események folyásában, és a barát megbuktatására czélzó terveinek végrehajtását későbbre halasztotta. Most egyidőre ismét a magyarországi viszonyok foglalták el figyelmét, a mennyiben a, már többször nevezett vármegyék nemessége a junius 29-kén Debreczenben tartott országgyűlésen ismét Ferdinándnak hódolt meg.