Századok – 1888

Tárcza - Vidéki Társúlatok - 376

tArCZA. 381 szerint vetendő ki az egyes tulajdonosokra, mert ez felel meg a fennálló törvényeknek. *) Ez volt a jogi és tényleges állapot a sz. k. városokban. Ebből láthatjuk, mily könnyen bánt el e kérdéssel Marczali monographiája. Azt mondja Marczali, hogy ez egy sor s lia ez hibás, azért az egész könyv jó lehet. De először nagy hiba, hogy Marczali a házadó kérdésének egy három vaskos kötetre terjedő monographiában csak egy sort szentelt s még nagyobb liiba, hogy ez az egy sor példátlan tájékozatlanságra mutató tévedést foglal magában. Ha ma egy pénzügyi hivatalnokhoz a vizsgán azt a kérdést intézik, hogy van-e liázadó ? s ő azt feleli, hogy nincs, okvetetlenül megbukik, pedig nem is egy sort, hanem csak egy szót mondott ki. mert ez a szó azt bizonyítja, hogy nem ismeri Magyarország pénzügyi rendszerét. Marczali is, midőn azt mondja, hogy Magyarországon a XVIII. században házadó volt, nemcsak egy tévedést tartalmazó sort irt munkájába, hanem kétségtelenné tette, hogy teljességgel nincs tájékozva a XVIII. század pénzügyi rendszeréről, alapelveiről s részleteiről s hogy munkája tudományos szempontból meg nem bizható. Azt liiszsziik, hogy használunk Marczali úrnak ha arra figyelmeztetjük, hogy ma nincs még meg az a tudománjr

os elő képzettsége, hogy befejezett történetíró, de még annyi sem, hogy igazi tudományos adatgyűjtő lehessen. Marczali úrnak nincs közjogi képzettsége és nem ismeri alaposan az állam intézményeinek természetét, működését s szerves viszonyát. Ezt a képzettséget meg kell szereznie, mert e nélkül tudományos történetíró nem lehet senki. Mommsen, Macaulay, Kan ke, Taine alaposan ismerték azon nemzetek közjogát, melyeknek történetét megírták ; lia ily alapos közjogi képzettségük nincs, nem válhattak volna nagy történetírókká, bármennyi adatot sikerült volna is a levéltárakból kijegyezniük. Az állam szervezetének, intézményeinek alapos ismerete nélkül az író tudományos értéke, még lia száz kötetnyi adatot képes is közzétenni, úgy viszonylik az igazi tudóséhoz,mint oly emberé, a ki az állati organizmus szerveinek s alkotásának ismerete nélkül csontokat gyűjt és zsinórra fűz, a Cuvier tudományához, a kinek egy csont is elég volt, hogy az egész állat organizmusát fölépítse belőle. Az ilyen gyűjtő nem képes tudományos következtetéseket kivonni gyűjteményéből, de sőt a gyűjtésnél sem jár el tudományos szempontok szerint, vagy kritika nélkül halmoz össze mindent, a mit talál s a minek semmi becse nincsen, vagy olyan példányokat dob el, melyek tudományos értékűek, nem is sejtvén, mit bír bennök. A szakember ezt mindjárt észreveszi. Képzeljünk egy tudóst, a ki az órák szerkezetének fejlődési korszakait akarná leírni, de nem is nézett volna egy óra belsejébe s fogalma sem volna az órák kerekeinek, rugóinak, hengereinek, grófjainak működéséről s egymásra hatásáról, vájjon meg*) A helytartótanács iratai között az 17 75. évi 59., s az udvari kamara u. é. 1284. szám alatt.