Századok – 1888

Tárcza - Vidéki Társúlatok - 376

378 TÁRCZA. í'iil kell használni, hogy az alapos kutatás eredményeit a nagy közönségnél is terjeszsze. Pedig a kérdés elég érdekes s tisztázásának helye a monográfiában van. Különösen oly munkában nélkülözhetetlen, mely II. József reformjainak részletes képét akarja adni. Mert a császár nevezetes átalakításokra törekszik különösen Magyarország adórendszerében. Mike'p lehet ezeket megérteni az akkor fennállott viszonyok alapos ismerete nélkül ? József reformjainak ismeretét nagyon könnyű megszerezni a levéltárakból, csak legyen valakinek türelme az erre vonatkozó előterjesztéseket, rendeleteket leirni vagy kivonni. De ez még nem tudományos munka. E reformok jelentősége, értéke, hatása a reális életre csak ugy állapítható meg, ha a történetíró, alapos közjogi ismeretekkel fölszerelve mély kutatásokat tesz az államélet azon ágában, melyre előadása vonatkozik. E nélkül munkája legfelebb becses adatok gyűjteménye lehet, de igazi tudományos munka rangjára nem tarthat igényt. Az a fölületesség azonban, melylyel Marczali a XVIII. század pénzügyi rendszerét s különösen a házadó kérdését tárgyalta, egy alaposságra igényt tartó szerző monographiájában nagyon feltűnő. Marczali azt állítja, hogy a városokban a XVIII. században volt házadó és pedig kiemeli, hogy a ház volt akkor az adó biztos és állandó alapja. De mire alapítja ezt az állítást ? Nyilvánvaló, hogy csak találomra irta le с szavakat, minden positiv alap nélkül. Mert nincs oly országos törvény, vagy királyi rendelet, melyből azt lehetne következtetni, hogy az állam, az állami adózás szempontjából, a házakat adótárgynak kivánta volna tekintetni, sőt ennek ép ellenkezőjét találjuk fel az egykorú ' forrásokban, mert a házak megadóztatása az akkor uralkodott pénzügyi < elvekbe ütközött volna. Két fő pénzügyi elv volt, melyet а XVIII. század formulázott s érvényesnek ismert az egyenes adózás terén : az egyik »ne onus fundo inhaereat«, mely a nemesi birtokra vonatkozott s kizárta a földadó lehetőségét még a jobbágytelkekre nézve is s az egyenes adó terhét a jobbágy személyére hengerítette. A nemesség ehhez az elvhez szívósan ragaszkodott, azon egyszerű oknál fogva, mert megfelelt érdekének. A másik elv a városokra vonatkozott s az előbbinek egyenes ellentéte s igy szól, hogy »onus inliaeret fundo«, azaz, liogy a városokban az adózás terhe a telken fekszik, a városokban az adó egyedüli tárgya a földbirtok, miből az a sajátszerű állapot keletkezett, hogy Magyarországon a földadó nem az országnak kizárólag földmlveléssel foglalkozó vidékein volt életbeléptetve, hanem az iparral és kereskedéssel foglalkozó városokban. (A három bánsági megyében 1790-ig a telektől fizették az adót.) S ehhez az elvhez a városok ép oly szívósan ragaszkodnak, mint a nemesség az ellenkezőhöz, egyszerűen azért, mert ez összhangzásban volt a városok érdekével. A porták kiigazításánál mindig versengés támadt egyes kerületek, megyék s a városok között s mindenik lehetőleg szabadulni akart a reá rótt tehertől s másokra akarta áthárítani. Valamennyi panaszkodik saját