Századok – 1888

Értekezések - GR. LÁZÁR MIKLÓS: Erdély főispánjai (1540-1711.) - V. közl. 334

ERDÉLY FŐISPÁNJAI. 339 ból hozzá e sorokat írja : »Im most 8 órakor hozzák hírét, a vezér Lippára szombaton jött, eljő már valamely felé, kgd küldjön éjjel nappal Lázár István uram, jőjön a hadakkal, mi talám holnap Balázsfalvára megyünk, kgd is jőjön oda, feleségemet elindítjuk Újvárba, hatalmas Istenért, sietve küldjen kgd a hadakért.« A Bákóczi eleste után Munkácson találjuk a fejedelem özvegyénél. Itt tartózkodása alatt abban működött, hogy a magyar király közbenjáróul lépjen fel a török sarczolása ellen. Az országtól a visszajövetelre felhívást kapott, s Barcsay tanácsosai 1660. szept. 3-kán hozzá védlevelet is küldöttek, be is indult, de megtudván, hogy Barcsay üldözni kezdi Bákóczi pártosait, megtért és Aranyos-Medgyesre Kemény Jánoshoz húzódott. Aranyos-Medgyesről Kemény Jánossal jött be Erdélybe, Kemény kíséretében látjuk deczemb. 11-kén Görgényben, és az itteni országgyűlésen, mint szereplő egyéniséget. E fejedelemnek is tanácsosa, főudvarmestere, alatta is főkapitány, s mint egy följegyzésből kitetszik, a székelyek generálisa. Mint beiktató biztos is szerepelt, midőn 1661-ben január 20-kán Haller Gábort a marosszéki főkapitányságba beiktatták. Beütvén az országba a török. Kemény elválasztva a maga táborától a székelyeket, azokkal Petkit indítá Szeben és Fogaras felé, hogy a törököt nyugtalanítsa. Az Erdélynek fejedelmet kereső Ali basa, követjei által Petkit is megkínálta a fejedelmi székkel, de ő azt nem fogadta el. A Kemény táborávali egyesülését megkisérlette, de nem vívhatta ki ; a török dúlásai miatt kénytelen volt visszahúzódni és az erősségekbe befészkelni hadait. Megtétetvén Apafii fejedelemmé, Petki Ali basa által felszóllíttatott, hogy a székelyekkel Apafiinak hódoljon, de ő a csíkiakat elleutállásra birta, s még akkor sem hódolt, midőn Ali a székelység feldulására hadat indított. Háromszék hódolása után hajlandó lett volna a hódolásra, azonban a vele volt mezei hadak kapitányának tanácsára elállott szándékától és a csíkiakkal ellentállásban maradt. Neki, ki Csíknak földtöltések, sánczok és torlaszok általi megerősítéséről gondoskodott volt, s Csík természetadta erősségében is bizott, nagyocska reménye volt a külső állapotok jobbra fordultához, minthogy hozzá bé nagyobbára kedvező hirek, a török szándékáról pedig, mint egykét eredeti levélből kitetszik, még a végső napokban is valótlan és ellenkező hírek jutottak. Sokáig védelmezte Csíkot az Oláhfalu felől jött Izmail basa tábora ellen, de azalatt a tatár álutakon rontott be és a csiki tábor hátába kerülve, a falvakat felgyújtotta, »lőn rettenetes veszedelmek — mondja Szalárdi — a szegény csikbeli atyafiaknak, mert az ellenség olyan helytt, a hol Archiv des Vereins f. sieb. Landeskunde. III. k. 381. I.