Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - Á.-O.: A nemzeti játékszín története írta Bayer József 263

266 TÖRTÉNETI IRODALOM. 266 hatású, mint a nálunk oly különös értelemben vett »forrásmunka.« Sajnos, hogy a magyar szaktudósok nem követik ebben is a nyugati nemzeteket s mintegy fölmentve érzik magukat ama szabályok alól, a melyeket a folyékony és magyaros nyelv, a folyamatos és lendületes előadás, az élénk, eleven és változatos stil követelnek. Jól tudjuk, hogy a tudományos mű stilje nem a tárczaczikké vagy csevegésé : de az bizonyos, — s erre irodalmunkban is van néhány jeles példa — hogy a tudományos mű sem lehet el az előadásiján nyilvánuló élénkség s bizonyos kellem nélkül. Az alakító tehetség különbözik az adatgyűjtő tehetségtől: de csak a kettőnek kellő mértékben való vegyűlése igazi titka a hatásnak és sikernek. Bayer azonban nemcsak a részletek kidolgozásában mutat kevésbbé gyakorlott érzéket : nyelvi előadása is sok kívánni valót hagy hátra. Ugy látszik, hogy a szerző a közönséges társalgásbeli vitatkozás nyelvét akarta mintegy az irodalomba behozni, bár megvalljuk, hogy ebbeli hibáit inkább a gyors kidolgozásnak vagyunk hajlandók tulajdonítani. A sok idegen szó alkalmazása sokat árt különben világosságra törekvő előadásának. Mind e mellett művét érdekkel és haszonnal olvashatjuk. Helyenként előadása is tiszta és átlátszó, stilje is lendületes, nyelve is élénk s mégis komoly. Ez azonban kevésbbé fontos. Pontosabb az, mennyire alaposan fogja fel tárgyát, mennyire számbavesz minden tényezőt, a mely a tanulmányozott kérdést részleteiben felvilágosíthatja. E tekintetben művének első része eshet legtöbb kifogás alá. A magyar színészetnek s a magyar drámairodalomnak fejledező csiráit a misteriumokban s az iskolai drámákban legkevesebb szerencsével tudja felfödözni. A mai napig is vitás kérdéseket alig, vagy csak mellékesen érinti s épen nem vizsgálja, hogy az iskolai színjáték melyik fajából fejlődött a misteriumóknak. A meglevő irodalomtörténeti adatokat részletesebben fejtegeti, de hogy milyen haladást mutatnak például a Sztáray úgy nevezett dialogizált satyrái, vagy a Balassi Menyhárt árultatása, vagy a Válaszuti comoedia stb. : mind ez iránt még továbbra is homályban s tájékozatlanságban maradunk. Mindezt Bayer sem fontosnak, sem a tulaj donképeni magyar színészet kifejlődésére különös hatásúnak nem tartja. Ellenben behatólag foglalkozik a mult század utolsó évtizedében felzsendűlt irodalmi mozgalmakkal s a magyar színészet eszméjének megerősödésével. Iveket kellene összeirnunk, ha csak halvány vázlatát is megkisértenők előadni ama számtalan adattal documentált eredményeknek, a melyek e két vaskos kötetben előttünk vannak. Bayer oly gondosan összegyűjtötte a kezdő színészet sokáig tartó küzdelmének minden egyes mozzanatára szolgáló adatokat, oly sokoldalú