Századok – 1888

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Bakocs Tamás primás birtokszerzeményei 97

BIRTOK SZERZEMÉNY EI. 105 javára mondatott ki. De amint az ítélet végrehajtása, Hunyad­várának Bakocs részére eszközlendő átadása végett az erdélyi káptalan és a vajda emberi Hunyadvára előtt megjelentek, a vár­nagy fölfegyverzett lovas csapat élén fogadta és elűzte őket. ') A hatalmaskodás ezen ténye a hűtlenség büntetését vonta azokra, kiknek rendeletére végrehajtatott. E czímen megindúlt a per Corvin Jáuo3 özvegye ellen. De ez nem sokára azután (1508 folyamán) elhalálozott. Ekkor az ő második férje, Brandenburgi György őrgrőf a Corvin János örökségének legnagyobb részére, névszerint Hunyad-várára is királyi adományt nyert. Ezzel rá szállott a Bakocs által indított per. György őrgróf, ki Hunyadvárat tényleg bírta, jogelődei pél­dájára, azon volt, hogy az eldöntést késleltesse. Mikor már minden ügyvédi fogást kimerített volt és az ügy az 1514-ik év első napjai­ban tartandó nyolczadi törvényszék napirendjére ki volt tűzve, azon ürügy alatt eszközölt ki elhalasztó királyi rendeletet, hogy fogadalmát teljesítendő, szent Wolfgang ereklyéihez kell zarán­dokolnia. Mindazáltal a ledér ifjú Budán maradt és vígan élte ott a farsang napjait. Bakocs nem tűrte ezt szótlanul. Panaszt tett a királynál, a ki a budai káptalant bízta meg, hogy György őrgróf hollétét nyomozza ki. A káptalan néhány nap múlva jelenti, hogy ismételten látták őt Budán.2) Ekkor azután az őrgróf végtére elszánta magát, és az áacheni kegy helyre zarándokolt el; a mely alkalommal az ellene megindított perekre a király általános halasztást engedélyezett.8 ) Ennek daczára, az 1515-ik év első napjaiban az erdélyi törvényszék tárgyalás alá vette az ügyet. Zápolyai János vajda elnökölt. Yerbőczi István mint itélőmester viselte az előadó tisz­tét. Bakocs Tamás ügyvéde Mikolai Gergely, Brandenburgi Györgyé Báthori János volt. A tárgyalás az erdélyi káptalan 1508-ik évi jelentésének felolvasásával nyittatott meg. A prímás ügyvéde a végrehajtás ') II. Ulászló 1507 deczember 12-ikén kelt rendelete es az erdélyi káptalan 1508 február 6-ikán kelt jelentése. G. L. 2) Az 1514 január 21-én kelt királyi rendelet a G. L. 3) Az 1514 július 28-ikán a horvátországi bánhoz intézett királyi rendelet, a müncheni állami levéltárban.

Next

/
Thumbnails
Contents