Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - KECSKÉS BÉNI: A magyar hírlapirodalom története 1780-1867 írta: Ferenczy József 745

754 TÖRTÉNETI IRODALOM. s alkalmasint utoljára is csak a szerzőtől hallottuk; holott már a másik lapon, néhány sorral az után »fárasztó, nehéz« olvasmánynak mondja azt maga Ferenczy. Később még inkáhh ellent mond önmagának. Úgy látszik, őt az a közvetetlenség s őszinteség ejtette tévedésbe, a mely a Széchenyi stiljét leginkább jellemzi. Hogy azonban a szerzőnek sokszor mily kevés érzéke van az igazán jellemző adatok iránt: semmi sem mutatja inkább, mint a mit Trefortról mond, a kinek hirlapi munkásságát ugyan elég bőven ismerteti, de épen azt nem említi, a mivel abban az időben Trefort leginkább hatott, a mi legélesb polémiára adott oko^s a miben legtöbb önálló eszmét tárt fel az akkori közönségnek. Ertjük a nemzeti bank melletti hosszas és férfias küzdelmét, a mely körülbelül először mutatta, mi fog válni az akkor még ifjú s heves vérű nemzetgazdasági íróból. Azonban nem folytathatjuk tovább észrevételeinket. Ezeknek sora már így is hosszúra nyúlik a nélkül, hogy a könyvnek, nem mondjuk valamennyi, csak feltűnőbb hibáit is földeríthettük volna. Az 1848/9-ki mozgalom lapjairól összeállított rövid vázlatát azonban lehetetlen szó nélkül hagynunk. Ez s a következő fejezet, mely a catastropha után keletkezett lapok felületes szemléjét adja, leggyöngébb része a könyvnek. Sokkal jobb lett volna, ha egészen elhagyja Ferenczy; így legalább az a hatás, a melyet művének az ezeket megelőző része nyújt, lia nem teljes is, legalább kielégítő lesz vala. Ezekből következtetve, valami sokkal jobb munkát akkor sem írt volna Ferenczy, ha nagyobb előtanulmányok, kitűnőbb minták után dolgozhatik is. Mert íme az 1848/9-ki mozgalmak hírlapjairól mi magunk is két dolgozatra emlékszünk, a melyek mindegyike ezelőtt pár évvel, egyik épen 1886-ik év márcziusában jelent meg. Ha soha egy ilyen lapot kezébe nem vesz is, már csak e dolgozatokból jobban át kell vala értenie mindazt, a mi e korból egy ily rövid vázlat körvonalait alkothatja. »Báró Eötvös József, báró Kemény Zsigmond, gróf Dessewffy Emil helyét — írja Ferenczy — a Madarászok, Táncsicsok, Vas Gerebenek, Sárosyk (így!) foglalták el, a szigorú rend és törvényesség hangoztatóit a féktelen szabadság szóvivői váltották fel, a monarchikus eszmék képviselőinek szavát túlharsogta az antidynastikus áramlat zaja, az uralkodóház iránti loyalitás védőit elnémította a vörös republicanusok terrorismusa. — A régebbi közlönyök, a Nemzeti Újság, a Jelenkor, a Budapesti Hiradó, a Mult és Jelen, még a mérsékletet tartó ellenzékiek is, a Pesti Hírlap és Erdélyi Hiradó megszűntek s helyet engedtek a Radicállap, Respnblica, Reform., Esti Lapok, Szabadság, stb. stb. új vállalatoknak, melyek valamennyien a megváltozott közhangulat tolmácsai voltak.« Mi úgy tudjuk, hogy Kemény egész 1848. végéig,