Századok – 1887

Értekezések - VÁMBÉRY ÁRMIN: Kanizsa 1600-1601. - I. közl. 716

718 VÁMBÉRY ÁRMIN. kik jól él tettek utonálláslioz s a szemközt jövők elfogásához. Egyszer, midőn épen a pasával beszélgettünk, agái hiríil hozták, hogy Baranyavárat fölégették. »íme — mondá — cselebi, itt az ideje hogy menjünk. Aki a paradicsomot akarja, velem jön, aki e világot akarja magának paradicsommá változtatni, vagy itt marad, vagy elkisér a szerdárlioz, vagy tehet, amit akar.« Ezzel fölkelt s meghitt szolgái egyike által vastag kötéllel öveztette magát föl. Mi pedig mögötte sorakoztunk s az ellenség ellen indultunk. A hős pasa összes kisérete a saját 24 gedik agájából, azok egy-két zubuja, az én néhány hitvány házi szolgám s végül 20 pécsi fiatal emberből, kik indulásunkat hallották, állott. A kanizsaiak száma mintegy 10,000-re, esetleg még többre rúgott. A Dráva mellett bukkantunk az ellenségre A megboldogult csodamüvelése már itt kitűnt. Ezen maroknyi csapatunkkal annyira szétvertük őket, hogy mindegyikünk, ujjaiuk száma szerint 10—10 foglyot szereztünk, a pasának husz foglya volt. Tréfálkozva mentem hozzá: »Szavad nem teljesedett be — mondám •—• több foglyod van.« »Igen ám — feleié — de az én lábaim ugy harczolnak, mint a hozzád hasonló cseleink kezei.« A mily bátor volt a megboldogult a harczban, ép oly tréfás volt beszélgetés közben. Örökkévaló, mindenható Isten ! oly csekély kis csapatot képeztünk ! Midőn, mindegyikünk foglyainkat lovaink farka, vagy nyergéhez kötve, iszlámi lelkesedéssel megérkeztünk a szerdáitáborába, az iszlám katonák valóban ittasok lettek az örömtől. Az igaz hitűeknél szokásos tekbir (Isten dicsőítése) helyett, hogy az ellenség megaláztatását mutassák, csuhaj-t kezdettek kiáltozni. A szerdár Ekrem oly ember volt, ki elismerte az érdemet. Bégtől fogva bizott a Teriaki Haszan pasa tudománya és rendkívüli buzgalmában. Azon körülményt, hogy ily bámulatos győzelemmel jött, az iszlám győzelmére jó előjelnek vette, s minden vállalatában kikérte a megboldogult hős tanácsát. Első tanácsában azt javasolta, hogy Esztergom vára felé menjenek. »Isten könnyebbítse meg a dolgot — mondá a megboldogult Haszan pasa — csakhogy meg kell minden dolognak a nehézét gondolni s a szerint cselekedni. Ha egyenesen Esztergomnak megyünk, a kanizsaiak kijönnek s a hidakat mögöttünk lerombolják, ugy hogy, ha — mitől Isten mentsen — talán vissza kellene vonulnunk, az iszlám sereg kárt szenvedne. Előbb foglaljuk el Babócsát, s hagyjunk ezen vidék őrizetére elegendő katonaságot. Igy a budai utat kezünkben tartjuk.« Ezen véleményét mind a pasák és bégek tetszéssel fogadták el s a szerdár is beleegyezett s rangjáról megfeledkezve, hazafiúi érzületének engedve fölkelt, Haszan pasához lépve, megfogá kezeit és : »Atyuskám — mondá